2017. 03. 09. Közmeghallgatás

cikador 2017.03.10, 18:42

Dr. Bozsolik Róbert nyitotta meg március 9-én a közmeghallgatást, mely egyben testületi ülés is volt.

Első napirendi pontban a Társadalmi Ellenőrző Tájékoztató Társulás 2016. évi tevékenységéről és célkitűzéseiről tartott beszámolót Feked polgármestere, Tillmann Péter alelnöke. Összefoglalójában elmondta, hogy 1997 óta működő társulás meghozta a várt eredményeket. A Bátaapáti radioaktívhulladék-tároló létesítmény biztonságos.  2016-ban lépett be Ófalu a társulásba. Az új taggal kibővült TETT bizakodva tekint a jövőbe. A 2017-es évre még nincs aláírt szerződés a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Kft-vel. Dr. Kereki Ferenc a kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a szerződést hamarosan megkötik és továbbra is együttműködnek. Majd a Hulladékokat Kezelő Kft. munkájáról tájékoztatta a megjelenteket. Folyamatos kutatásokat végeznek az irányba, hogyan lehetne még kevésbé károsítani a környezetünket a radioaktív hulladékok tárolása során, valamint azon dolgoznak, hogy minél költséghatékonyabb legyen a tárolás. Az idei évben körülbelül 18-20 milliárd forintot takarítanak majd meg. Nagyon fontosnak tartotta elmondani, hogy a TETT tagjait folyamatosan tájékoztassák a radioaktív hulladékok tárolásával és veszélyeivel kapcsolatban. Ez elektronikusan a TETT honlapján, a TETT Magazinból, a negyed évente megjelenő TETT Hírlapból, Nyílt Napokon és a Látogatóközpont segítségével, valamint a TETT-re Kész Nap rendezvény keretében valósul meg. Az idei évben ismét lesz közvélemény kutatás, amelyre kérik a lakosság együttműködését.

 

Második napirendi pontban dr. Bozsolik Róbert polgármester összefoglalta a 2016-os év önkormányzati munkáját. A tavalyi évben 33 képviselő-testületi ülés, 47 bizottsági ülés volt, 325 határozat és 26 rendelet született. A döntések konszenzuson alapultak, átgondolt, előkészített előterjesztésekkel. Folyamatos együttműködés, együttgondolkodás és közösségépítés jellemezte a munkát a város polgáraival, civil szervezeteivel, egymással és a politika szereplőivel. Éltek a pályázatok adta lehetőségekkel. Kiszámítható és biztonságos működés valósult meg a folyamatos változások ellenére is. Polgármester úr hangsúlyozta a közművelődés területén bekövetkező változásokat és annak fontosságát. Január 1-vel megszűnt - mint intézmény - a Petőfi Sándor Művelődési Ház. Működését a Bátaszékért Marketing Nonprofit Kft. vette át. Kiemelte a közösségépítés terén elért eredményeket, így az Év Fája versenyt, Nemzeti Bor Maratont és az Orbán-napi rendezvényt. Komoly marketing tevékenység egyik fő állomása a Turisztikai Információs Pont megnyitása volt. A városüzemeltetésben, felújításokban, beruházásokban elismerte, hogy vannak még hiányosságok, de az idei évben folytatják a megkezdett munkát és megpróbálnak a lehetőségeket kihasználva még több eredményt elérni. A börtön-projekttel kapcsolatban elmondta, hogy 2018 tavaszán kerül ismét napirendre a 9. börtön megvalósulásának terve, ha a kormány úgy dönt, hogy lesz 9. börtön, akkor az Bátaszéken épül majd meg. A 2017-es évben 948 millió forinttal indult a város, az állami támogatások nem változnak, a helyi adók mértéke sem emelkedik. Közfoglalkoztatási program ismételten lesz a városban, azonban a közmunkaprogramban az idén kevesebben, 16 fő vehet majd rész. Folytatódnak a beruházások, felújítások, így például a Keresztély Gyula Városi Könyvtár, a Petőfi Sándor Művelődési Ház, a Kossuth utcai civil ház újul majd meg. A Budai utca növényesítését is tervezik. Kövesd, Lajvér a tervek szerint bekerül a szennyvízhálózatba. A jövőben a már megkezdett városmarketing feladatok kapnak kiemelt jelentőséget. A város vezetése úgy véli, hogy Bátaszék fejlődését a vallás- és borturizmussal, valamint a fesztiválturizmussal lehet elérni.

 

Harmadik napirendi pontban került sor a közmeghallgatásra. A jelenlévők közül elsőnek Krix Lőrinc szólalt fel. Megköszönte a városnak a II. Világháborús Emlékmű ügyében tett lépéseket és elmondta, hogy fontosnak tartja a bátaszéki zsidóság háborús áldozatainak név szerint való megemlékezését is. Bátaszéknek 1941-ben 103 fő zsidó lakosa volt, akik közül a II. Világháborúban 90 fő vesztette életét. Szeretné a várost kérni, hogy vegyék napirendre ezt a kérdést és méltó emléket állítsanak a zsidó hősi halottaknak is.

Második felszólaló Orbán Gábor volt, aki kérdéseit írásban előre is jelezte a polgármesteri hivatalban, így azonnal meg is tudta válaszolni Bozsolik Zoltán irodavezető. Garay utca, temető előtti parkoló nem tud megvalósulni forráshiányra hivatkozva. A Deák és Garay utca sarkán a padkafeltöltés, járdafelújítás elkezdődik, a gimnázium előtti parkolóra továbbra is nagy szüksége van a városnak. Orbán Gábor jelezte még, hogy a Gazsi Cukrászdaelőtti parkolóba a főútról nagyon nehéz bekanyarodni. Ott, ha a források engedik, kiszélesítik majd a behajtót. A Tottó-Lottózó előtt nem festenek fel új zebrát az úttestre, mert 70m-rel arrébb van.

Telefonon is jelezhették észrevételeiket a lakosok. Mattenheim Jánosné a Bezerédj utca és Babits utca sarkán lévő társasház árkaira hívta fel a figyelmet. Gazosak és szemetesek. Az önkormányzat ígéretet tett arra, hogy a közterületek gondozásával megbízott Bát-Kom Kft. többször figyeli majd a területet. A társasház járdájának állapotát megvizsgálják. Bozsolik Zoltán azonban elmondta, hogy van lehetőség az önkormányzattól írásban építőanyagot kérni a járda rendbehozatalára. Jelezte még, hogy sok galamb van az épület környékén, ebben a társasháznak kell intézkednie. Révész László jelezte, hogy a Molyhos Tölgyhöz nem mindig lehet felmenni, hiszen a gyümölcsösök tulajdonosai sorompóval zárják el az utat. Polgármester úr elmondta, hogy megállapodás született az önkormányzat és a gyümölcsösök tulajdonosaival, miszerint a gyümölcsérés időszakában elzárhatják a feljáratot. Felmerült még a járdára belógó bokrok, fák problémája, de ezt az ingatlan tulajdonosának kell rendbe tartani. Solymos Sándorné kérdezte, hogy miért nincsenek reggelente a zebráknál polgárőrök, akik segítenek az iskolába érkező gyerekek közlekedését. Farkas András válasza az volt, hogy a polgárőrök így is szabadidejükben végezték ezt a munkát és sajnos már nincs kapacitásuk erre a feladatra. Jelezte még a nőgyógyászati rendelő ajtajának cseréjét, mivel az ajtó üveges és zavarja a betegeket. Ennek a cseréje megtörténik, ha az ott dolgozók is jelzik a problémát.

A közmeghallgatást élőben közvetítette a televízió. Ha valakinek kérdése, észrevétele van továbbra is jelezheti a Bátaszéki Polgármesteri Hivatalban személyesen, írásban vagy telefonon is. 

Akadálymentes Változat


 Nagyobb betűméret
 Kissebb betűméret
 Magas kontraszt
 Negatív kontraszt
 Visszaállítás