40 éves a Napsugár Nyugdíjas Egylet

cikador 2018.11.21, 14:03

A bátaszéki Napsugár Nyugdíjas Egylet novemberben ünnepelte fennállásának 40. évfordulóját. Mezei Bonifácné 22 esztendeje vezeti az egyletet, aki egyben a legidősebb tagja is a szervezetnek. Csötönyi László beszélgetett vele az ünnepről, a feladatokról és az egylethez tartozás öröméről:

Napsugaras születésnap

40 éves a bátaszéki Napsugár Nyugdíjas Egylet. Ünnepi programmal és vendéglátással készültek a tagok a jeles alkalomra. November 16-án is bebizonyosodott, hogy a nyugállományba vonulást követően sem áll meg az élet. Sőt! Meg lehet, meg kell tölteni tartalommal a mindennapokat, amelyek a feladatok és a programok nélkül ólomlábakon ballagnak az időben tova. Ez a veszély azonban ezt a nyugdíjas közösséget nem fenyegeti. A következőkben az egylet vezetője, Mezei Bonifácné ad jó TIP-pet arra vonatkozóan, hogyan kell csinálni, mire érdemes odafigyelni a közösség összefogásával kapcsolatosan.

Bonci néni! Arra kérem, hogy néhány mondatban mutassa be a Napsugár Nyugdíjas Egyletet!

22 évvel ezelőtt vettem át a csapat irányítását, előtte volt már három klubvezető. Az elmúlt évek során arra törekedtem, hogy olyan programokkal gazdagodjon az egylet élete, amelyekre mindenki szívesen készül, amelyek mindenkit jól eső érzéssel töltenek el, és amelyekkel bebizonyíthatjuk, hogy az idős korú emberek is segíthetnek másoknak akár a városi rendezvények lebonyolításában, vagy ha kell, a sütésben-főzésben, a vendéglátásban, a jótékony célú programok megszervezésében. Elhiheted, kisfiam, hogy mennyire jó érzés utána ezekre visszaemlékezni…

Milyen fontos programok tarkítják a bátaszéki egylet életét?

A Nyugdíjasklubok és Idősek „Életet az éveknek” Országos Szövetsége jóvoltából több olyan lehetőséget sikerült megragadnunk, amelyek által a mi tagságunk is szép élményekkel gazdagodott. Versmondó versenyt szerveztünk, amelyre szép számmal érkeztek a nyugdíjas barátaink a megyéből, de volt már sportversenyünk, és dalos találkozónk is. Heti rendszerességgel összegyűlünk a Petőfi Sándor Művelődési Házban, ahol megbeszéljük egymással a bennünket ért örömöket, de a bánatunkat is kiadjuk magunkból, és aki tud, az segít a másiknak. Szeretünk együtt énekelni, főzőcskézni, évente több alkalommal megünnepeljük a névnaposokat, de a férfi tagokat is nagy becsben tartjuk, őket külön szoktuk felköszönteni Ivó napján. A városi ünnepeken is képviseljük a saját generációnkat, főhajtással tisztelgünk az elődeink előtt, virággal és koszorúval járulunk az emlékműveink elé.

Azt is tudom, hogy szoros kapcsolatot ápolnak több megyei nyugdíjas klubbal.

Ez így van, hat olyan egyesülettel járunk össze rendszeresen, amelyeknek a tagjai hozzánk hasonlóan gondolkodnak, és próbálják összefogni a településeiken élő idős embereket. Szekszárdon a Babits nevét viselő klub mellett a Platán is a partnerünk, a decsi, bátaapáti és alsónyéki kedves barátaink is nagyon fontosak számunkra, és újabban megerősödött a kapcsolat a bátai nyugdíjasokkal is, akik szívesen csatlakoznak a programjainkhoz. Nagyon örülünk, ha találkozhatunk akár a saját, akár a megyei rendezvényeken, és azt is hatalmas örömmel vettük tudomásul, hogy eljöttek hozzánk Bátaszékre, és megünnepelték velünk a kerek évfordulót.

40 év jóban-rosszban… Mit tartogatott a születésnapi összejövetel?

Már napokkal előtte ment a sürgés-forgás, az asszonyok készítették a finom süteményeket, a férfiak segítettek a pakolásban, az innivaló összegyűjtésében. Külön öröm volt számunkra, hogy a művelődési ház munkatársai olyan csodálatosan berendezték számunkra a termet.

November 16-án, délután 5 órakor kezdődött a születésnapozás ünnepi része. Miután néhány mondatban fölelevenítettem az elmúlt időszak történéseit, a kedves klubtársaink dallal és verssel köszöntötték az egybegyűlteket. Ezt követően dr. Somosi Szabolcs alpolgármester úr szívhez szóló szavai következtek a város nevében, majd a környező településekről érkezett szervezetek tagsága köszöntött bennünket, és átadták az ajándékaikat, amelyeknek nagyon örültünk. A vacsorát követően éjszakába nyúlóan szólt a zene, lehetett táncolni és beszélgetni. Tényleg méltó módon sikerült megünnepelnünk a 40. születésnapot.

Az év végén akad még valamilyen teendő az egyletben?

Természetesen nagyon várjuk már a 70 éven felüliek számára rendezett karácsonyi ünnepséget, ahol az énekkarunk is fog szerepelni, de az adventi készülődésből is próbáljuk kivenni a részünket, és december 14-én a forgatagban mi is ott leszünk, hogy a portékáinkkal hozzájáruljunk a rendezvény sikeréhez, és a Gondozási Központ által támogatott családok számára mi is segítünk szebbé tenni a karácsonyt.

Ha valakinek felkeltette a beszélgetésünk a figyelmét, csatlakozhat-e a Napsugár Nyugdíjas Egylethez?

Mint ahogyan azt már említettem, minden héten összegyűlünk a Petőfi Sándor Művelődési Házban. Keddenként várjuk a tagságot, és azokat is, akik szeretnének hozzánk csatlakozni. 14 órától megtalálnak bennünket a ház hátsó termében, ahol hasznosan tölthetik velünk az időt.

Bonci néni! Köszönöm szépen a tájékoztatást! Még egyszer boldog születésnapot kívánunk az egész csapatnak! Ezen kívül pedig boldog karácsonyt, és egészségben, vidámságban gazdag új évet!

                                                                                               Csötke

Képek