70 maratonnal a Dunáért

cikador 2017.10.26, 09:43

Hidvégi-Üstös Pál, magyar ultramaratonista egyedülálló sportteljesítményre vállalkozott. Szeptember 21-én indult el a Duna forrásától, a Fekete erdőben található Donaueschingenből, hogy 10 országon keresztül elfusson a folyó Fekete-tengeri torkolatáig. Az ultrasportoló célja, hogy kivételes teljesítményével felhívja a figyelmet a környezetbarát közlekedés fontosságára. Hidvégi-Üstös Pál 1000 km megtétele után, október 12-én futott át a magyar határon Szlovákia irányából, október 18-án Duna Régió Stratégia 6. Éves Fórumának első napjára pedig Budapestre érkezett. Hidvégi-Üstös Pál október 19-én reggel a Duna Régió Stratégia 6. Éves Fórumának helyszínéről, a Kongresszusi Központtól indult tovább.  Bátaszékre a mai napon, 12:30 perckor érkezett és az általános iskolában találkozott az iskola diákjaival. Hidvégi-Üstös Pál ultratáv-sportoló nem csupán a kiemelkedő teljesítményről beszélt a fiataloknak, hanem arról is, hogy a sport eszköz, amivel felhívja a figyelmet például a Duna fontosságára, mint ivóvíz bázis, közlekedési útvonal, a pihenés és sportolás helyszínére. A különleges sportesemény zárása december 8-án várható, amikor Pál megérkezik a Duna Fekete-tengeri torkolatához. 

Hidvégi-Üstös Pál: Magyar ultrasportoló, aki világszínvonalú, egyedülálló kihívásokat teljesít, ötvözve az emberfeletti sportteljesítményt egy nemes cél üzenetének közvetítésével. Végigúszta és körbefutotta a Tiszát, majd 2000 embert mobilizált egy 5 × 3 napos Tiszavölgy Kalandtúra rendezvénysorozat keretében. Egy afrikai expedíció során nemzetközi csapatot vezetve végigkerékpározta és végigfutotta Afrikát Fokvárostól Alexandriáig, járt a Nyugat-Szaharában, futott a Nílusért Szudánban. 2013-ban húszezer kilométeren keresztül Közép-Ázsiát járta végig magyar felfedezők nyomában.

 

Képek

Akadálymentes Változat


 Nagyobb betűméret
 Kissebb betűméret
 Magas kontraszt
 Negatív kontraszt
 Visszaállítás