Bátaszéki Bornapok sajtótájékoztató

bataszek 2016.08.25, 12:35

2016. szeptember 9-10-11-én először kerül megrendezésre a Bátaszéki Bornapok elnevezésű program a templom körüli területen. A hagyományteremtő szándékkal létrehozott eseményen a korábbi szüreti felvonulást és az azt követő kulturális programokat bővítettük ki ebben az évben, így egy három napos, színvonalas rendezvénysorozat előtt állunk. A szüreti felvonulással együtt tartjuk idén a II. Géza koronázási menetet, majd a ceremóniát is a Romkertben, mely során a II. Géza Gimnázium tanulói és tanárai elevenítik fel korhű jelmezekben a koronázást.

A fesztivál célja egyrészt az, hogy növeljük a város turisztikai vonzerejét, másrészt pedig a Szekszárdi Borvidéken belül – elsősorban – a Bátaszék Térségi Hegyközséghez tartozó borászokat népszerűsítsük.

A templom mellett, a Szabadság utca irányában lesz egy feldíszített belépőkapu, az erdészet épülete előtti füves területen pedig vidámpark kerül kialakításra. A Szent István tér felőli utcaszakaszon kereskedők, árusok várják az érdeklődőket. Ha tovább haladunk, a piactéri parkolóban helyezkedik el egy gasztronómiai részleg és utána juthatunk el a nézőtérhez. A színpad a Romkert mögötti területen található majd, a borházak pedig a színpaddal szemben, a Kossuth utcán lesznek felállítva. A programok ideje alatt összesen 13 borászat képviselteti magát, külön-külön faházakban. A résztvevő pincészetek:

Mestrineli & Oenopolium

Gerencsér Pince

Mauthner Családi Pince

Werner Pince

Garai Pince

Twickel Szőlőbirtok

Márkvárt Papa Pincéje

Posta-Borház Kft.

Prantner Pince

Borbényi Szőlőbirtok

Bodri Pincészet

Szeleshát Szőlőbirtok

Vár-Bor Kft.

A rendezvény ideje alatt látogatható a Bátaszéki Tájház, a Számvevőség épületében található kiállítások (Dr. Hermann Egyed emlékszoba, Nagy László honvédfelszerelés-gyűjteménye és a Bátaszéki Települési Értéktár Bizottság eddigi munkáját bemutató tárlat) és lehetőség lesz a Molyhos Tölgy megtekintésére is.

A helyszínen több információs pont segíti majd az ide látogatókat, hogy tájékozódjanak a programokról, a helyszínekről.

Szeptember 9-én, 17:30 órakor kerül átadásra Bátaszéken a Turisztikai Információs Pont is a Keresztély Gyula Városi Könyvtárnál. Az információs pontban bátaszéki ajándéktárgyak, valamint helyi termékek, borok vásárolhatóak majd és természetesen minden információt megtalálhatnak a városról.

A programok ideje alatt kirakodóvásár, gasztro- és borudvar, valamint látvány- és vidámpark várja a vendégeket.

A Bátaszéki Bornapok program – terveink szerint – kétévente kerül megrendezésre, hiszen a hagyományokat megtartva minden második évben a Királyi Gasztronómiai Est várja az érdeklődőket.

Reméljük, hogy a színvonalas eseményre minél több látogató érkezik, és sikeres rendezvényt zárhatunk, hiszen a fiataloktól az idősekig mindenki megtalálhatja a maga kedvencét a változatos programokban. 

Képek

Akadálymentes Változat


 Nagyobb betűméret
 Kissebb betűméret
 Magas kontraszt
 Negatív kontraszt
 Visszaállítás