Bátaszéki Önkormányzati Tűzoltóság - finanszírozási nehézségek

cikador 2018.07.23, 10:09

Ahhoz, hogy 2018-ban a Bátaszéki Önkormányzati Tűzoltóság megfelelően tudjon működni 41.5 millió forint összegre van szükség, a feladatok biztonságos ellátásához pedig 9 főállású és 15 fő önkéntes tűzoltó munkájára, mondta dr. Bozsolik Róbert polgármester, aki egyben a Bátaszéki Önkormányzati Tűzoltóság Köztestület elnöke. A működési költség egyrészt a dologi kiadásokra, valamint munkabérekre és az önkéntesek díjazására fordítódik. Az év elején tervezett költségvetésből azonban csak 33.1 millió bevétel áll rendelkezésre, melyből 28.9 millió állami támogatás, 3.2 millió forint önkormányzati összeg. A bevételi hiány 8.4 millió összegét pályázati források segítségével igyekezett a Köztestület előteremteni.

A központi költségvetésben 2018-ban új elemként megjelent az önkormányzati tűzoltóságok eszközfejlesztési támogatása. A rendelkezésre álló 225 millió forint felosztása érdekében pedig a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság pályázatot írt ki. A Bátaszéki Önkormányzati Tűzoltóság Köztestülete által benyújtott pályázatának pozitív elbírálását követően bérrendezésre 2.633.304 Ft, új a költségvetésben nem tervezett eszközbeszerzésre 4.015.531 Ft támogatást nyert el. Továbbá 3.483.769 Ft munkahelymegtartó támogatásra is sikeresen pályázott a Köztestület. Az elnyert pénzösszegek jelentősen javították a költségvetés helyzetét, de ahhoz, hogy változatlan létszámban és a szakmai feltételeknek maximálisan eleget téve tudjon működni tovább a Bátaszéki Önkormányzati Tűzoltóság, még szükség van mintegy 2.3 millió forintra. Amennyiben ezt a forrást nem tudja a Köztestület előteremteni, akkor a költségvetésében kell majd megszorítási intézkedéseket eszközölni, amely nagy valószínűség szerint a megbízási díjakat fogja elsősorban érinteni. A megszorítási intézkedés azonban nem lenne méltányos azokkal szemben, akik szabadidejüket áldozzák fel azért, hogy a városlakók védelmét biztosítsák, életeket, vagyonokat mentsenek, mondta a város polgármestere. Ennek elkerülése érdekében tovább kutatják a lehetséges forrásokat.

 A hiány azonban mérséklődni látszik azzal, hogy a tűzoltók vállalkozói támogatásra számíthatnak, valamint bérmunkát végeznek, mondta el Bóta Gyula, a Bátaszéki Önkormányzati Tűzoltóság parancsnoka. Az elnyert pályázatoknak köszönhetően a betervezett fejlesztéseken felül még az idei esztendőben tűzoltó védőruhákat, bakancsokat, csízmákat, légzőkészülékekhez tartalék palackokat, valamint három darab láncfűrészt vásárolhatunk, ami egyenként is több százezer forintos tétel. A tűzoltóparancsnok bízik abban, hogy továbbra is megfelelően működhet tovább a tűzoltóság. A pályázati forrásokat nagy segítségnek tartja, melyeket lehetőségeikhez mérten kihasználnak. A nehézségek ellenére azonban minden feladatot ellátnak továbbra is.

Bátaszék városvezetése pedig ez úton is szeretné megköszönni Bóta Gyula parancsnoknak, az önkormányzati tűzoltóság valamennyi tagjának, valamint az önkéntes tűzoltóknak, hogy a kisebb pénzügyi bizonytalanság mellett is lelkiismeretesen helyt állnak napi 0-24 órában a településünk biztonságáért.

 

Akadálymentes Változat


 Nagyobb betűméret
 Kissebb betűméret
 Magas kontraszt
 Negatív kontraszt
 Visszaállítás