Besigheimi vendégeket fogadtak Bátaszéken

bataszek 2015.10.07, 14:30

A németországi testvértelepülésről érkezett tizennégy tanuló és a két kísérő a II. Géza Gimnázium, valamint az őket fogadó családok vendégszeretetét élvezhette.

Besigheimi cserediákok töltötték az elmúlt hetet Bátaszéken. A hét a Méz Projekt nevet kapta, ennek megfelelően szinte mindegyik program kapcsolódott valamilyen módon a mézhez. Sümeginé Szép Mária, a munkaközösség vezetője elmondta, valamilyen Hungarikumot, az országra, a térségre jellemző dolgot szerettek volna témául választani, ezért döntöttek végül a méz mellett.

Az érkezést követő napon, vasárnap Budapesten tett kirándulást a társaság, majd másnap Szálkán jártak, ahol megnéztek egy méhészetet, utána pedig Mórágyon, ahol a lovardában nemcsak lovaglási lehetőségük volt, hanem méhviaszból gyertyát is készíthettek a tanulók. A folytatásban hajókirándulásra vitték a vendégeket Veránka szigetére, aztán a gemenci erdőben kirándultak, és Pörbölyön megnézték a méhészeti kiállítást. Jártak Szekszárdon a Mézeskalács Múzeumban és színházlátogatáson a Magyarországi Német Színházban, valamint volt olyan nap is, amikor Bajára utazott a csapat egy kis bowlingozásra.

A gimnáziumban sütöttek mézeskalácsot, és a diákok közösen készítettek címkéket is, amelyek végül azokra az üvegekre kerültek, amelyekben mézet vittek haza a német vendégek. Természetesen Bátaszékkel is megismerkedtek, és a magyar diákok tolmácsolása mellett megnézték a város nevezetességeit.

A záróesten azokat a kollázsokat mutatták be, amelyeket a hét emlékezetes pillanatait megörökítő képekből állítottak össze. Az utolsó együtt töltött nap családi program volt.

Sümeginé Szép Mária hozzátette: a bátaszéki diákok májusban jártak Besigheimben, most azt a vendéglátást viszonozták. A több évtizedes baráti kapcsolat ápolására pedig a jövőben is nagy hangsúlyt fektet mindkét település. (teol.hu)

Akadálymentes Változat


 Nagyobb betűméret
 Kissebb betűméret
 Magas kontraszt
 Negatív kontraszt
 Visszaállítás