Félidőnél a szavazás

bataszek 2016.02.15, 16:12

Február 1-jétől lehet szavazni az Európai Év Fája versenyben a tavalyi magyar győztes bátaszéki MOLYHOS TÖLGY-re. Az e hónap 29-éig tartó szavazási időszak közepén járva városunk eme büszkesége több mint 21.000 szavazattal az első helyen áll jelenleg.

Azonban ez az első hely még korántsem biztos, hiszen igen lelkesek a cseh, illetve spanyol versenyzők is! Arra kérünk tehát mindenkit, szavazzon, aki ezt már megtette, őt pedig arra, hogy buzdítson szavazásra környezetében, közeli és távoli ismerősei között! LEGYEN MAGYAR AZ ÉV FÁJA!

Szavazatát az alábbi linken keresztül adhatja le:https://www.bataszek.hu/legoregebbfa

Az elmúlt időszakban sokat dolgozott a város kis stábja, hogy megismertesse az országot Bátaszék e kis gyöngyszemével. Rajzoltak a fáról óvodásaink, szebbnél-szebb munkákat küldtek be számunkra, melyeket „Bátaszék legöregebb fája” facebook oldalán tettünk közzé.

Örömmel tölti el a szervezőket és a lelkes önkénteseket az az összefogás, amit országosan kifejtettek a MAGYAR FÁÉRT az emberek. Köszönetet szeretnénk már most mondani azoknak, akik eddig mellénk álltak:

  1. Kóbor János Omega együttes frontembere
  2. Kovács Lajos bátaszéki születésű Jászai Mari-díjas, érdemes művész
  3. Class FM – Morning Show
  4. National Geographic Magyarország
  5. Rádió Antritt Szekszárd
  6. Kossuth Rádió
  7. Lánchíd Rádió Budapest
  8. Nemzeti Bor Maraton szervezői
  9. Tolna Megyei Járáshivatalok dolgozói
  10. Pécsi Egyházmegye iskoláinak pedagógusai, diákjai
  11. Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Szekszárdi Tankerületének pedagógusai és diákjai
  12.  Garai Pincészet Alsónyék
  13. Energetikai Szakközépiskola és Kollégium Paksi atomerőmű bázisiskolájának pedagógusai és diákjai
  14. Szekszárdi Munkanélküli Központ dolgozói és híradásukra az ország többi munkaügyi központjának dolgozói
  15. Herceghalom Kutatóintézet dolgozói
  16. Bátaszéki óvodások szülei
  17. Bátaszéki II. Géza Gimnázium pedagógusai, diákjai

Várjuk a támogatókat, ötleteket, javaslatokat és természetesen a szavazatokat az elkövetkezendő két hétben. Cserébe mi is készülünk néhány újdonsággal! Kövesse figyelemmel Bátaszék város honlapját és az alábbi facebook oldalt!

https://www.facebook.com/Bátaszék-legöregebb-fája

HAJRÁ BÁTASZÉKI MOLYHOS TÖLGY!

Akadálymentes Változat


 Nagyobb betűméret
 Kissebb betűméret
 Magas kontraszt
 Negatív kontraszt
 Visszaállítás