Gyergyóditrói diákok látogattak Bátaszékre

cikador 2018.04.19, 13:06

A Cikádor újság 2018. januári számában beszámoltunk arról, hogy az országosan meghirdetett „HATÁRTALANUL” pályázat keretében a Bátaszéki II. Géza Gimnázium is nyert egy határon túli kirándulást az „Egy nemzet fiaiként közös értékeink nyomában Gyergyóditróban és Bátaszéken” címmel. 2017 novemberében a 10.AB és a 11.B osztály tanulói Sümeginé Bátai Margit tanárnő és Pálffy Pál tanár úr vezetésével hatnapos erdélyi körutazáson vettek részt. A pályázati program zárásaként 2018. április 3-án erdélyi, gyergyóditrói diákok érkeztek Bátaszékre két pedagógus kíséretével. A vendéglátók, a II. Géza Gimnázium nevelői és diákjai gazdag programot kínáltak egész héten a ditrói testvériskolánk tanulóinak. Szerdán délelőtt a polgármesteri fogadást követően városunk nevezetességeit fedezték fel a QR-kódos feladatlap segítségével. Délután kirándultak a molyhos tölgyhöz, valamint tojásfestést tanulhattak Bátán. Este bográcsos vacsora várta őket a szállásukon.  Csütörtökön a pörbölyi Ökoturisztikai Központban a „Gemenc kincsei” című kiállítás megtekintését követően felszálltak a gemenci erdei kisvasútra is. Délután a bajai bowlingozás után szabadprogram következett a csoport számára. Pénteken Mohácsra utaztak. Ellátogattak a Nemzeti Emlékhelyre, megtekintették a Szent Miklós Vízi-és taposómalmot, sétáltak a belvárosban, és nagy örömükre kompozhattak a Dunán. Visszatérve a gimnáziumba, este búcsúvacsorán vettek részt, majd a ditrói és bátaszéki diákok a hagyományaikat és népművészeti kincseiket bemutató közös kiállítást készítettek. Táncház, tánctanulás és zenés mulatság zárta a napot. Szombaton Pécsre kirándultak, ahol felmentek a Tettyére, megtekintették a Székesegyházat, a Cella Septichorát, az ókeresztény sírkamrákat. Délután Siklóson felkeresték a várat, majd a termálfürdőben egy élvezetes fürdőzéssel fejeződött be a programjuk. Vasárnap reggel indultak haza Erdélybe, Ópusztaszert is útba ejtve. Reméljük, hogy a Bethlen Gábor Alapítvány által kiírt pályázat adta lehetőség a jövőben is megmarad. Bízunk abban is, hogy a ditrói Puskás Tivadar Líceum és a Bátaszéki II. Géza Gimnázium közötti testvériskolai kapcsolat folytatódik és a személyes találkozásokkal egyre erősödik, mert: „Az utak úgy lesznek, hogy járunk rajtuk.”

Képek

Akadálymentes Változat


 Nagyobb betűméret
 Kissebb betűméret
 Magas kontraszt
 Negatív kontraszt
 Visszaállítás