Idősek világnapja

bataszek 2015.10.01, 10:13

Tisztelt Hölgyeim és Uraim, kedves Idősek!

„Hároméves korunkban úgy érezzük, apának mindig igaza van. Iskolásként rádöbbenünk, hogy apa se tud mindent. Kamaszkorunkban szent meggyőződésünk, hogy apának semmiben sincs igaza. Ifjú családosként aztán rájövünk, hogy bizony apának sok mindenben igaza volt. Meglett emberként pedig azon tűnődtünk, de jó lenne, ha élne az apánk, s megkérdezhetnénk tőle, igazunk van-e.”

Mindnyájunk számára ismerős lelki állomások ezek életutunkon. Ha az ember kellő mélységgel és tudatossággal végigtekint cselekedetein, ha illő módon megvizsgálja lelkiismeretét, hibáit és mulasztásait, a szíve mélyén mindig a szeretethez, a másik ember iránti tisztelethez érkezik: szerettem-e, tiszteltem-e eléggé a másikat?

Különösen fontos ez az idősek iránti tisztelet és megbecsülés esetében. Mondják, arról ismerszik meg egy ember, s arról ismerszik meg egy adott kor, egy adott társadalom, hogy hogyan bánik időseivel. A bölcs ember, a tisztességes és alázatos ember tudja, hogy időseink, bölcs öregjeink nélkül mi magunk sem lennénk: tőlük kaptuk az életet, tőlük kaptuk szellemi és kulturális javainkat, az ő kezük munkájából épült fel mindaz, amit mi a saját munkánkból építhetünk tovább.

Nem véletlen, hogy a régi világban megbecsült helye volt az időseknek a családban. Akadt olyan vidék, ahol „gondolkodószéknek” hívták azt a karosszéket, amely a szoba közepén állt, és amelybe csak a család legidősebb tagja ülhetett. Ő volt hivatott azt a szerepet betölteni, hogy a fiatalabbak köréje üljenek, és ő volt, ki a család ügyes-bajos dolgaiban a döntő szót kimondta. Manapság sajnos már nem ilyen korban élünk. Mai világunk a látszatokat, a felszín csillogását emeli mindenek fölé: a külső szépségét, a test fiatalságát hangsúlyozza a lélek szépsége, a belső derű helyett, a régi értékeinkhez való hűség helyett a szüntelenül változó és legtöbbször tartalmatlan felszínes újdonságokat, a szolgálat és a család öröme helyett a magunknak élés önzését kínálja.

De mi lesz a fával, ha elszakíttatik gyökereitől? Mi lesz velünk, ha tekintetünket elfordítjuk időseink arcáról, mi lesz velünk, ha felállunk a „gondolkodószék” mellől? És mi lesz időseinkkel, ha nem gyűlünk köréjük szeretettel?

Ez a mai ünnep szép is méltó alkalom arra, hogy mi, fiatalabbak nagy tisztelettel leüljünk Önök mellé, idegyűljünk közösségünk „gondolkodószéke” köré –hogy köszöntsük, ünnepeljük Önöket. Megköszönjük Önöknek mindazt, amit értünk tettek. Értünk gyermekekért, családjaikért, városunkért.

Kedves Időseink!

Azáltal, hogy valaki eléri a nyugdíjas kort, és megkezdheti a megérdemelt pihenést nem jelenti azt, hogy meg kell szakadjon minden kapcsolat a munkatársakkal, ismerősökkel, nem jelenti azt, hogy attól a naptól csak otthon kell ülni. Sőt talán az életnek ebben a szakaszában van a legnagyobb szükség arra, hogy azt az időt, amelyet korábban a napi munka töltött ki, a családdal való törődés mellett más, fontos és tartalmas elfoglaltságra váltsák át. Hála Istennek, Önöket nem kell különösen biztatni erre, mert Önök fiatalokat túlszárnyaló energiával szervezik a programjaikat, részt vesznek a város különböző rendezvényein, igen aktívan vesznek részt városunk életében. Arra kérem, arra biztatom Önöket, hogy ezt továbbra is ilyen energiával folytassák, sőt vonjanak be még több szép korú embert maguk közé.

De mind emellett lenne még egy kérésem Önök felé. Továbbra is mutassanak példát és adják át tudásukat, tapasztalataikat a mai fiataloknak, hiszen Önök, akik ma nyugdíjas korban vannak, hosszú, nehéz életet tudhatnak maguk mögött. A huszadik század nem volt gyerekjáték: a történelem nem kímélte az Önök nemzedékét az elmúlt évtizedekben. Aki mindezt átélte, megharcolta, annak olyan kincse, olyan tudása van, amelyet meg kell osztania másokkal!

Kérem, tanítsák meg a gyerekeiket, az unokáikat arra, hogy minden nehézség ellenére is érdemes élni, dolgozni, küzdeni, hogy az élet nem kényelmes, de szép, és ha egymás hasznára vagyunk, mindannyian élvezni tudjuk majd! Tanítsák meg az új nemzedékeket a közösség fontosságára! Mert azt megtanulják rádióból, televízióból, pszichológusoktól, hogy milyen fontos az egyéniség – de aztán nem érzik jól magukat egyedül. Hiszen az ember társas lény! Aztán tanítsák meg nekünk azt is, hogy nem kell minden életkörülményünknek tökéletesnek lennie. Hogy hiába hajtunk, dolgozunk azért, hogy a gyerekünknek mindent megvehessünk, ha közben elfelejtjük szeretni azt a kisfiút, kislányt, ha nem játszunk vele, és rajta töltjük ki munkahelyi mérgünket! Tanítsanak meg minket, akik a gyerekeik, unokáik vagyunk valamennyien, szépen élni! Örülni az életnek. Segítsenek abban, hogy még családias közösség váljék városunk lakóiból! Ha ebben eredményeket érnénk el így együtt, sokkal jobb kedvű, és még szebb lehetne ez a város!

Kedves Nyugdíjasok!

A mai nap 1991 óta az Idősek Világnapja. Ez a nap Önökről szól, az Önök napja. Élvezzék ki minden pillanatát. Kívánok valamennyi bátaszéki idős lakosnak jó egészséget, sok boldogságot, családjukban sok örömet, szeretetet, minden szépet és jót.

És ne felejtsék Mark Twain szavait: „ A ráncok csupán azt jelzik, hogy hol a mosoly helye.”

Dr. Bozsolik Róbert

      polgármester