Juhászlegény - nagyszerű színházi előadást láthattak a bátaszékiek

cikador 2018.10.23, 10:29

Magyarországi körútra indult Török Rezső Juhászlegény című darabja, a magukat egyszerűen gyergyói műkedvelő színjátszóknak nevező csoport előadásában. A produkciót október 18-tól kezdődően láthatta az anyaországi közönség. A nagyérdemű már megnézhette kétszer az előadást, méghozzá 20 év különbséggel Gyergyóditróban, majd márciusban Gyergyószentmiklóson is nagy sikert aratott a produkció.

A színmű egyébként, ahogyan a címe is tudatja, falusi életkép három felvonásban. A közönség igazán jó hangulatú, ízes beszéddel előadott, zenés darabot nézhetett meg a Petőfi Sándor Művelődési Házban.

A ditróiak, szárhegyiek és orotvaiak alkotta színjátszó csoport tagjai: Kolcsár Endre, Benedek Gabriella, Bálint Zita, Bálint Levente, Gál-Pál László, Mezei Mihály és Mezei Lóránt. A zenei alapot Gál Imre és zenekara biztosította.

Az őszi magyarországi turné több állomású volt. Október 18-án és 19-én Budajenőn; 20-án Isaszegen; 21-én 17 órától Bátaszéken; 22-én Őcsényben; 23-án Cikón; 24-én Kisszálláson; 25-én Zsombón; 26-án Kamuton mutatták be a Juhászlegényt. Ezek a helyszínek Gyergyóditró, Orotva és Gyergyószárhegy testvértelepülései.

A Juhászlegény fotóalbumát az alábbi linkre kattintva láthatják:

https://www.facebook.com/pg/bataszekert.hu/photos/?tab=album&album_id=718263675233383&__xts__%5B0%5D=68.ARAWzjZhsARMDL-yIuBie5crKJaFOcu9E6t8upOHil8g6TH7JwukDau3zzUfKtM1B2KVKnECUMrkzQy3CP1M3MAEIKqAYpevSwTNzp1v-0M7rL4TCPJ-Yf6duEO_qh4_CB1Q3thl9IhmYCB427LIkyGNthSoFWPIiDyZpB-QPcFlpwMVK_bxkTUK_3-9FXa-yP3k74cksA&__tn__=-UC-R

Képek

Akadálymentes Változat


 Nagyobb betűméret
 Kissebb betűméret
 Magas kontraszt
 Negatív kontraszt
 Visszaállítás