Közmeghallgatás Kövesden és Lajvéron

cikador 2019.04.18, 12:40

Közmeghallgatás

Április 16-án Kövesden, 17-én pedig Lajvéron tartottak közmeghallgatást.

A legfontosabb téma mindkét helyen a szennyvízhálózat építési munkálatai, illetve a hálózat átadásának időpontja volt, amikor a településeken élők végre rácsatlakozhatnak a csatornahálózatra. A közmeghallgatáson Werner Mihály, a kivitelező cég vezetője elmondta, hogy várhatóan augusztusi átadásra számíthatnak a lakosok. Az építkezés miatt most még szinte járhatatlan utak rendbehozatala is addigra készül el. A rákötésekről mindenkit levélben fognak majd értesíteni, valamint annak a műszaki feltételeiről is tájékoztatást kapnak az érintettek.

Kövesden - mivel a tavalyi forrásokat nem használták ki - 2.5 millió forint áll rendelkezésre fejlesztésre, amit nagy valószínűséggel a bekötő út felújítására fognak fordítani. A Közmeghallgatáson megjelentek közül többen panaszkodtak az ivóvíz minőségére is, amivel kapcsolatban az illetékesek megteszik a szükséges lépéseket. Felmerült az ebéd késői kiszállítása a településre, aminek nehézségeit dr. Bozsolik Róbert polgármester úr avval indokolt, hogy egy autóval dolgoznak, azonban már folynak az egyeztetések még egy gépjármű szolgálatba állításáról, ami erre a problémára ad majd megoldást.

A két kistelepülésen élőknek a helyi járatos buszközlekedés okoz fejtörést, mivel több járat kihasználatlan, azonban vannak olyan lakosok, akiknek nincs más lehetőségük a közlekedésre - eljutni Bátaszékre akár orvoshoz vagy bevásárolni. Előzetesen utasszámlálást is végeztek, amely alapján fogják majd a menetrendet meghatározni. 

 

Képek