Mihály nap az óvodában

bataszek 2016.10.03, 14:44

Hagyományainkhoz híven idén is megrendezésre került Mihály napján ez a jeles ünnep az óvodánkban. 29-ét megelőző napon a gyerekek által otthonról hozott különféle ősszel érő termények felhasználásával az óvoda aulájában ízlésesen elhelyezett kompozíciót alkottak a művészeti munkaközösség óvodapedagógusai.

Az időjárás szinte nyárias alakulása is segítette a szabadtérre tervezett programunk megvalósulását. Így sikeres helyszíne volt az udvar focipálya része a közös néptáncnak, melyhez a talpalávalót a Csurgó zenekar húzta.

A kemencébe már jó korán begyújtottunk, hogy a tejfölös, sajtos lepények időben elkészüljenek. Kapósnak bizonyult a felkínált gyümölcs és a ropogósra sült lepény, gyermek és felnőtt egyaránt jó étvággyal fogyasztotta a délelőtti csemegét.

Meghívásunkra szülők, nagyszülők, az első osztályosok az iskolából és Polgármester úr is vendégeskedett óvodánkban.

A közös együttlét és a generációk találkozása kellemes beszélgetéseket és időtöltést eredményezett ezen a napon mindannyiunk számára.

 

Simon Csabáné

 

Képek

Akadálymentes Változat


 Nagyobb betűméret
 Kissebb betűméret
 Magas kontraszt
 Negatív kontraszt
 Visszaállítás