Önkéntesek köszöntése

cikador 2018.01.15, 12:12

A Nagycsaládosok Országos Egyesületének Al -Duna régiója szombaton, Bátaszéken tartotta ünnepi összejövetelét, ahol köszöntötték 14 egyesület 35 önkéntes segítőjét és vezetőjüket. Az elismerő oklevél mellé kis ajándékot kaptak azok az aktív önkéntesek, akik az elmúlt időszakban kiemelkedő tevékenységet végeztek saját településük Nagycsaládosok Egyesületében.

Dr. Bozsolik Róbert, Bátaszék Város polgármestere köszöntötte a megjelenteket, majd Fekete László, a NOE Elnökségi tagja mondott köszönetet minden önkéntesnek az áldozatos munkájáért.

Az meghitt, ünnepi hangvételről bátaszéki fiatalok is gondoskodtak a magas színvonalú előadásukkal. 

Kis Ibolya: Önkéntesség című versét Lucic Adrián szavalta el. Kolep Bettina Aranyosi Péter Karácsonyi versét adta elő, majd Bojás Eszter gitár és énekhangjában gyönyörködhettek a résztvevők. Zsugori tésasszony címmel mesét mondott Kolep Márk, majd Csillag Emőke és Csillag Péter közösen Jánosa Gergely: Köszönet című művét mondák el. Az ünnepi műsort Palkó Tamás gitár és énekjátéka zárta.

A méltatások után kötetlen beszélgetésre volt alkalom, amely során tapasztalatot és információt cseréltek az egyesület tagjai, így segítve egymás jövőbeni munkáját.

Képek