Színes programok Bátaszék hétvégéjén

bataszek 2016.07.11, 15:45

Az első alkalommal megrendezett Város Napja programjai július 8-án kezdődtek a Country esttel, mely a Táncolj velünk! Népcsoportok utcafesztiválja rendezvénysorozat része is volt. A fergeteges hangulatról a Country Road zenekar és a Csámpai Country Road Linedance Klub tagjai gondoskodtak. A zenekar rövid koncertjével indult a kellemes nyáresti program, ezt követően a táncosok bemutatója következett, mely után bárki kipróbálhatta, tanulgathatta a lépéseket.

 

Július 9-én egy fotókiállítás megnyitójára került sor 9 órakor a Petőfi Sándor Művelődési Házban Székelyföld madártávlatból címmel. Dr. Fodor István – aki sajnos nem tudott jelen lenni – nyolcadik osztályos korában került kapcsolatba először a fényképészettel, ami azóta is jelen van az életében, már több fotópályázatot is megnyert. A csíkszeredai osztályvezető főorvos, fül-orr-gégész szakorvos talán csak akkor teszi félre fényképezőgépét, ha betegeivel foglalkozik. A kiállítást Csibi Krisztina, a Magyarság Házának igazgatója nyitotta meg. Az eseményen a Bátaszéki Székely Kórus is közreműködött. A kiállított fotók híven közvetítették a Székelyföld szépségét, változatosságát, hangulatát.

10 órakor kezdődött az ünnepi testületi ülés Bátaszék és Ditró 20. évfordulós testvér-települési jubileuma alkalmából a Városháza Házasságkötő termében. Az ülés nyitányaként Tafnerné Fáll Erika előadásában hallgattunk meg egy verset a barátságról, majd dr. Bozsolik Róbert polgármester ünnepi gondolatai következtek:

 

"Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Sok szeretettel köszöntök minden kedves jelenlévőt, aki elfogadta meghívásunkat és a mai napon velünk ünnepel. Szeretettel és tisztelettel hívtuk mindazokat, köztük az egykori városvezetőket, akik részesei voltak városunk elmúlt 21 éves történelmének és részesei voltak Ditró és Bátaszék 20 éves kapcsolatának.

Tisztelt Jelenlévők!

Ezen a hétvégén, ebben a formában első alkalommal, és hagyományteremtő szándékkal ünnepeljük a Város Napját, azaz településünk újbóli várossá avatásának 21. évfordulóját.

Sokunkban még élénken él az elmúlt esztendőben megrendezett jubileumi ünnepség, amely keretében felidéztük a húsz év eseményeit, eredményeit, ezért ha megengedik, most ezt nem tenném meg újra, de szólnék pár gondolat erejéig az elmúlt egy évről, mert ez az időszak sem telt el eseménytelenül.

Városunk újkori történelmének legnagyobb, és talán nem túlzok utolsó lehetősége előtt áll azáltal, hogy az Európai Uniós forrásoknak köszönhetően a város életének több területe fejlődésnek tudjon indulni. A város vezetése ezeket a lehetőséget felismerte és az elmúlt egy évben komoly erőfeszítéseket téve, és helyben összefogva mintegy 1,8 milliárd forint összegben pályázatokat nyújtott be, mely pályázatok sikeressége esetén megindulhatna az ipari park betelepítése, megvalósulhatna egy agrárlogisztikai központ, melynek gazdaságélénkítő, munkahelyteremtő hatása is lenne. De jelentős előrelépés tennénk a városi csapadékvíz-elvezető rendszer korszerűsítése, illetve a kerekpáros közlekedés feltételeinek javítása terén. Javulna az idősgondozás feltételrendszere, korszerűsödne az intézményi energiaellátás, mely egyben a költségek csökkenését is eredményezné és megújulna, átalakulna a városközpont, mely átalakítás a rendezvényeink korszerű lebonyolítását segítené.

Egyszóval mi készen állunk, és ami rajtunk múlott azt megtettük, hiszen a pályázataink a formai ellenőrzésnek megfeleltek, magas szakmai színvonalon készültek el, megvalósíthatóságuk megalapozott, reális, célszerű, a város és a térség fejlődését szolgálják. Így ha a döntéshozók nem politikai mérlegelés alapján, nem az alapján döntenek, hogy a város polgárai kormánypárti városvezetést választottak-e vagy sem, hanem objektív módon, úgy ahogy azt egy demokratikusan működő államban szokták, akkor városunk egy méltán kiérdemelt fejlődési pályára állhat. Ehhez az objektív döntés meghozatalához várjuk a térségi politikai vezetők segítségét, támogatását.

De amellett, hogy foglalkoztunk a jövőnkkel, lehetőségeink mentén igyekeztünk a jelen feladatait is legjobb tudásunk szerint ellátni. Az elmúlt évben meghozott jó döntések, a szigorúan felügyelt gazdálkodás lehetőséget teremtett arra, hogy megfelelő módon működtessük intézményrendszerünket, legyen az oktatás, kultúra, szociális feladatellátás, vagy éppen az egészségügy területén. Önkormányzati forrásból beruházások is meg tudnak valósulni, melyek javíthatják az itt élők életminőségét. Támogatni tudjuk a civil szervezeteinket, akik részvételével több, színvonalas kulturális rendezvény szervezésére is vállalkozunk ebben az esztendőben hagyományteremtő szándékkal.

Az eddig elért eredmények is a közös munkánknak, az összefogásunknak köszönhetőek, melynek fontos állomása és visszajelzése volt a molyhos tölgy, azaz Az Európa Év Fája 2016 sikere.

Úgy gondolom, hogy jó úton haladunk és erről az útról nem szabad letérnünk, mert ez szolgálja településünk és közösségünk fejlődését.

Hölgyeim és Uraim, kedves ditrói barátaink!

„A barátság az egyetlen olyan kapcsolat, amely kölcsönös, szabad választással jön létre. Nem velünk születik, mi teremtjük (…) A barátság születése mindig együtt jár azzal az érzéssel, hogy találkoztunk már valahol, (…) ha a barátomhoz megyek: hazamegyek.” mondta Müller Péter. És ez milyen igaz.

Európa országaiban két település kapcsolatát különböző módon hívják. Van ahol partnervárosi kapcsolatnak, van ahol barátság-városi kapcsolatnak hívják, van ahol testvérvárosi kapcsolatnak. Ez mind más-más kapcsolati szintet jelent a települések és az ott élő emberek között. Én úgy gondolom, hogy a mi kapcsolatunk mindezek egyvelege. Mert mint település partneri kapcsolatként tudtunk és tudunk együttműködni. A testvér-települési kapcsolat adottságai a mi esetünkben megvoltak, megvannak, mert közösek a gyökereink, történelmi múltunk, hiszen valaha egy országhoz, de ma is egy nemzethez tartozunk. A baráti kapcsolatok meg az elmúlt húsz évben olyan szinten mélyültek el, hogy elmondhatjuk, hogy hazamegyünk, ha egymás településére ellátogatunk.

A testvérvárosi megállapodás aláírását követő elmúlt húsz évben sok mindent éltünk meg közösen. Megismertük egymás kultúráját, hagyományait, szokásait, melyek ugyan egy tőről fakadnak, de mégis mások, különbözőek. Részt vettünk egymás rendezvényein. Kapcsolat létrehozását kezdeményeztünk a civil szervezetek között, melyek ma is működnek. Az Euromóka játékok által kapcsolatok, barátságok jöttek létre a települések fiataljai között. Együtt örültünk az elért sikereknek és közösen bosszankodtunk, ha valami nem az elképzelések szerint alakult. És még sorolhatnám a sok közös élményt, melyek mind kellettek ahhoz, hogy a nagy távolság ellenére mégis élő tudott maradni ez a kapcsolat.

Ahhoz, hogy ezt a húsz esztendőt így közösen megélhessük kellettek azok, akik ezt a kapcsolatot elindították, mozgatták, kellettek a személyes, baráti kapcsolatok, amelyek által élő egy települések közötti kapcsolat. Szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akiknek köszönhetően ma itt lehetünk, együtt, békességben, szeretetben.

Közös múltunk már van, hogy közös jövőnk lesz-e, ez csak rajtunk múlik. Rajtunk, ditrói és bátaszéki embereken. De hiszem, hogy a kialakult barátságok kellően szilárd alapot teremtettek ahhoz, hogy bátran ki lehessen jelenteni, hogy a két település és az itt élő emberek kapcsolatának van jövője. Mert mi úgy akarjuk, hiszen egy vérből valók vagyunk.

Köszönöm, hogy meghallgattak."

 

Ezután Fazakas Szilárd, Ditró alpolgármestere következett, aki szintén köszöntötte a megjelenteket, majd ünnepi beszéde után dr. Bozsolik Róbert polgármesterrel együtt aláírt egy nyilatkozatot, melyben kinyilvánították szándékukat és nyitottságukat a további együttműködésre, ezzel is megerősítve az eredeti szerződés érvényességét.

Nagysalló polgármestere, Marian Kotora is megtisztelte az ünnepi hétvégét, köszöntője után pedig Steffen Bühler, Besigheim polgármesterének ünnepi gondolatait tolmácsolta Éberling-Dömény Piroska. Steffen Bühler sajnos nem tudott eljönni a rendezvényre. Az ünnepi testületi ülésen is a Bátaszéki Székely Kórus énekelt, bukovinai népdalcsokorral készültek erre az alkalomra. Az ülés után vendégeink megtekintették a Számvevőség épületében a tavaly augusztusban nyílt három új kiállítást.

Programjaink 16 órakor folytatódtak a piactéri színpadon. Először a Csurgó Zenekar gyermekműsorát élvezhették az érdeklődők, utána a SebtibenD Zenekar műsora következett. A délután folyamán színpadra lépett a Hőgyészi Székely Kör Bokréta Néptánccsoportja, a Bátaszéki mazsorettek, valamint a Ditrói Hagyományőrző Csoport is. A műsort Rózsa Zsuzsanna divatbemutatója színesítette. A színpadi produkciók alatt Makk Norbert és Bereznay Tamás közreműködésével, illetve a közönség bevonásával bepillanthattunk a bátaszéki töltött káposzta készítésének fortélyaiba. Az elkészült finom vacsorát aztán – melynek illata betöltötte a teret – közösen fogyasztották el a rendezvény résztvevői.

A szombat este szabadtéri bállal zárult, melyen a Dynamic zenekar húzta a talpalávalót.

 

Július 10-e a ditrói delegáció számára szabad programmal indult, lehetőséget kaptak arra, hogy elmenjenek az uszodába – amit ki is használtak. A csoport és a meghívott vendégek utána a molyhos tölgy árnyékában fogyasztották el az ebédet. Nagy örömünkre szolgált, hogy a delegáció tagjai igazán jól érezték magukat ezen a hétvégén.

A vasárnapi napon már a reggeli órákban elindult a Piactér átrendezése, hiszen a délutáni eseményeket más színpaddal és elrendezéssel álmodtuk meg.

16 órakor kezdődött a program Nagy Imi bátaszéki tanítványaival, akik megmutatták tehetségüket ezen a délutánon. Utánuk a FishBone nevű formáció következett stand up jelenetekkel, majd az alsónyéki Másnaposok zenekar műsora következett. 19 órakor a hétvége sztárvendége, a TNT lépett a színpadra. A másfél órás koncert alatt elhangzottak az ismert dalok, aki eljött, jól érezhette magát, hiszen a TNT nagyon jó hangulatú műsort adott.

A koncert után még sor került az EB döntő kivetítésére, mellyel le is zárult az ünnepi hétvége.

 

Ezúton köszönjük mindenki munkáját, aki valamilyen formában hozzájárult a hétvége eseményeihez.

DB

Képek

Akadálymentes Változat


 Nagyobb betűméret
 Kissebb betűméret
 Magas kontraszt
 Negatív kontraszt
 Visszaállítás