Testületi ülés 2017. 04. 26.

cikador 2017.04.26, 19:56

Április 26-án a Közös Önkormányzati Hivatal együttes testületi ülését, majd ezt követően Bátaszék Város Önkormányzatának képviselő-testületi ülését tartották a Városháza Millenniumi termében. A polgármester két ülés közötti tevékenységekről tartott beszámolójában bejelentette, hogy alapítványi támogatásnak köszönhetően a közeljövőben sor kerülhet a bátaszéki zsidó temető felújítására és méltó emlékhellyé alakítására, valamint egy zenei ösztöndíj alapítására, melynek célja a tehetséges bátaszéki fiatalok támogatása.

A napirendi pontok között szerepelt a Bátaszéken működő öt közalapítvány - a Tolna Megyei Matematikai Tehetséggondozó Közalapítvány, a „Fundatio Pro Gimnasio” Közalapítvány, a „Bátaszéki Árva Gyermekekért” Közalapítvány, a „Vicze János” Sport Közalapítvány, és a Bátaszék város Közoktatási, Közművelődési és Műemlékvédelmi Közalapítványa - előző évi tevékenységről szóló beszámolóinak elfogadása.

 

Szó esett arról, hogy egy most született kormányrendelet értelmében az önkormányzatok 2017. október 1. napjáig kötelesek a közigazgatási területre kiterjedően településképi rendeletet alkotni. Ezt megelőzően egy szemléletformáló célt szolgáló ún. Településképi Arculati Kézikönyv készül, melynek elkészítését lakossági egyeztetés előzi majd meg. Várható, hogy a településképi rendelet megalkotásával egyidejűleg módosul majd Bátaszék város helyi építési szabályzata is.

 

 Döntött a testület a civil szervezetek 2017. évi támogatásáról is. Azok a szervezetek, amelyek nem tudtak megfelelően elszámolni a tavalyi évben nyújtott támogatással, méltányosságot kaptak az elszámolást tekintően, de ebben az évben kizárták magukat a pályázati támogatásból. A kiírt pályázatra 17 formailag és tartalmilag is értékelhető pályázat érkezett. Támogatást nyert többek között a bátaszéki katolikus és református egyházközség, táncegyesületek, a Bátaszéki Székelyek Baráti Köre, a Bátaszéki Német Nemzetiségi Egyesület, több közalapítvány, kórus és számos más egyesület összesen 3.925.000 forint összegben.

A testület határozatot hozott arról, hogy Bátaszék Város Önkormányzata pályázatot nyújt be a Kalász János Városi Sportcsarnok felújítására. A Sportcsarnok 1227m2-es küzdőterület burkolata a 32 éves fennállás során teljesen elkopott. A felújítás során javításra kerülhet a megsüllyedt aljzatbeton, megújulhat a teljes parketta burkolat, és sor kerülhet a földszinti vizes blokkok teljes körű felújítására is.

A testület támogatta Sümegi József kinevezését a gimnázium igazgatói posztjára. Egyéni támogatások keretében döntött a pályázat Czebe Andrásné verseskötetének támogatásáról, valamint két fiatal operatőr táborban való részvételét is támogatják a részvételi díj 50%-nak átvállalásával.

Akadálymentes Változat


 Nagyobb betűméret
 Kissebb betűméret
 Magas kontraszt
 Negatív kontraszt
 Visszaállítás