Testületi ülésen hallottuk

cikador 2019.01.31, 19:35

​Testületi ülésen hallottuk

Az 2019-es év első testületi ülését tartották január 30-án a Városháza Millenniumi termébe, ahol dr. Bozsolik Róbert polgármester az elvégzett januári feladatokról beszélt összefoglalójában. A városvezetés az újesztendő első hónapjában sem pihent, így többek között megköttetett az adásvételi szerződés a Számvevőség ügyében. A műemlékvédelem alatt álló épületet az önkormányzat már régóta szerette volna megvásárolni, hogy közösségi térként működhessen a patinás, városközponti épület. Az emeleten jelenleg is működő három állandó kiállítás mellett még nem tudni, hogy a többi helyiség funkciója mi lesz, erről a jövőben döntenek. Az, hogy a városlakók mikor vehetik birtokba, egyenlőre nem lehet tudni. 

Sokéves folyamat végére kerülhetett pont január 11-én, amikor Bátaszéknek végre sikerült Alsónyékkel megállapodni a közigazgatási határok kijelölésében, és a határrendezést rögzítették.

Megbeszélés és egyeztetés történt a 2019. évi feladatokról több intézmény vezetőjével is, mint a Panteon Kft. ügyvezetőjével, a Gondozási Központ vezetőjével, a Bátaszékért Marketing Nonprofit Kft. ügyvezetőjével, Csötönyi Lászlóval. Polgármesteri kezdeményezésre a Bát-Grill Kft. és a Hungária Takarékszövetkezet egyasztalhoz ültek és a lehetséges együttműködésről tárgyaltak. A megállapodásokról az illetékesek  később adnak majd tájékoztatást.

Január 26-án Kalász János munkásságának emlékére létrejött futballtorna díjátadójára került sor. A 32. alkalommal megrendezésre került Kalász János-emléktorna töretlen népszerűségnek örvend, és az idei évben ismét élvonalbeli utánpótlás csapatok érkeztek futballozni Bátaszékre. A szervezők és a városvezetők is abban bíznak, hogy újra olyan színvonalas rendezvényt tudnak megrendezni a jövőben, mint amilyen a kezdetekkor volt.

Körvonalazódni látszik a Székely-ház létrehozásának lehetősége. Potápi Árpád János, Nemzetpolitikáért felelős államtitkárral egyeztetve a Bátaszéken élő székelyek olyan közösségi házat vehetnek majd birtokba, ahol nem csak gyűléseiket, hanem egyesületük táncpróbáit, kóruspróbáit tarthatják, vagy akár kiállításoknak is otthont tudnak adni.

Dr. Somosi Szabolcs alpolgármesterhez lakossági bejelentések érkeztek egyrészről a Baross utca sarkán lévő élelmiszerüzlet árufeltöltése miatt érkező tehergépjárművek okozta személygépkocsi forgalom akadályozása miatt, másrészről a Harmadik völgyi út járhatatlanná válása miatt. A felmerült lakossági bejelentéseket megvizsgálják, és a megfelelő intézkedéseket megteszik az ügyben illetékes szakhatóságok.

A téli időjárás miatt a város tulajdonába került külterületi utak közül két helyen is beszakadt az áteresz, így az balesetveszélyessé vált, amit a Bát-Kom 2004 Kft. munkatársai állítanak helyre. A Gondozási Központ Idősek Klubjának Vörösmarty utcai irodaépülete pedig megsüllyedt és életveszélyessé vált. Az ott dolgozóknak más intézményekben keresnek ideiglenesen helyet a károk megszüntetéséig.

Döntés született a 12.000 Ft. összegű téli rezsicsökkentés kifizetésével kapcsolatban. A napokban minden érintett levélben kap tájékoztatást. A vásárlási utalvány formájában érkező összeget meghatározott helyeken lehet majd beváltani a megadott feltételek figyelembevételével. Az utalványt csak tüzelőanyagra lehet beváltani, így például fuvarköltségre nem. Csak az utalványon szereplő név tulajdonosa jogosult az utalvány beváltására, átruházni nem lehet. Az érintettektől azt kérik, hogy minél hamarabb váltsák be az utalványokat, de legkésőbb 2019. december 15-ig.