Testületi ülésen hallottuk

cikador 2019.08.22, 17:03

Testületi ülésen hallottuk

Ismételten rendkívüli testületi ülésre került sor a Városházán, ahol többek között elfogadásra került a közművelődési érdekeltségnövelő célú pályázat benyújtása, melyhez saját forrásra is szükség lesz, amennyiben a pályázat pozitív elbírálást kap.  Az önkormányzat tulajdonában lévő, Petőfi Sándor Művelődési Ház berendezési tárgyainak gyarapítására vonatkozik a támogatási kérelem.

Bátaszék Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a települési környezet védelméről szóló 12/2004.(VII.1.) KTR. számú rendelete 5. § (4) bekezdésében meghatározott hatáskörében eljárva a 2019. augusztus 24-től 2019. október 13-án, 19 óráig tartó választási kampányidőszakban a jelöltek és a jelölő szervezetek számára Bátaszék város közigazgatási területén a közterületek használatát kampánytevékenység céljából díjmentesen engedélyezi.

Az „Európa a polgárokért” program keretében az önkormányzat pályázatot kíván benyújtani a jövő évi EUROMÓKA elnevezésű rendezvény megtartására. A pályázat elkészítésére és benyújtására az önkormányzat felvette a kapcsolatot a DDTG Nonprofit Kft-vel, akik korábban már készítettek pályázatot az önkormányzat részére. A pályázatíró bruttó 254.000 forintért vállalná a feladatot, amelyet a testület el is fogadott. Bátaszék a pályázat keretében 2020 júliusában - mint házigazda - a Város Napja eseményhez kapcsolódóan szeretné megrendezni az EURÓMÓKA rendezvényét a testvértelepülésekkel: Besigheimen, Nagysallón és Ditrón kívül Ay-val,  Condé-val (Franciaország), Quaregnonnal (Belgium), valamint Newton Abot (Anglia) részvételével.

Jó hír a kövesdi és lajvéri lakosok számára, hogy szeptember elejétől megkezdődhetnek a szennyvízrákötések a most kiépített rendszerre. Minden érintett háztartás levélben kap tájékoztatást a szakszerű bekötésről, amelyhez az önkormányzat megad minden tájékoztató jellegű segítséget is. Valamint a következő, újonnan alakult önkormányzati testület feladatat lesz majd, hogy az esetlegesen - szociálisan hátrányos helyzetű - rászoruló családoknak anyagi segítséget is nyújtsanak, hogy mindenki számára elérhető legyen a szolgáltatás.

A focisták is úgy tűnik örülhetnek, hiszen hétfőn, augusztus 26-án kezdik meg a várva várt műfüves pálya építését. Rendelkezésre áll a teljes TAO forrás, illetve minden anyagi és technikai nehézség elhárult ahhoz, hogy a kivitelező cég reményei szerint 1.5-2 hónap múlva átadásra kerüljön a pálya.

A lakossági járdaprogram is lezárult, így még a most regnáló testület tudja a megítélt építőanyagot eljuttatni a pozitív elbírálásban részesülőknek. És a felújítások sorában a közvilágítás is helyet kapott, 66 db lámpatest cseréjére kerül majd sor, amit szeptember végéig kell megtenni.

 

Akadálymentes Változat


 Nagyobb betűméret
 Kissebb betűméret
 Magas kontraszt
 Negatív kontraszt
 Visszaállítás