Tökfaragás - közös élmény

cikador 2017.10.30, 09:36

Az elmúlt hétvégén ismét közösségi élménnyel gazdagodhattak az érdeklődők a Petőfi Sándor Művelődési Házban.

Manapság a töklámpás készítését sokan az angolszász és amerikai ünnephez, „Halloween”-hez kötik, pedig a tökfaragás Magyarországon is régi hagyomány. Olyannyira régi, hogy az első erről szóló történet egészen Salamon, Árpád-házi királyunk idejébe nyúlik vissza, aki trónviszályban állt unokatestvéreivel: Gézával, illetve annak halála után Lászlóval. 1081-ben Salamon ugyan elismerte Lászlót, mint magyar királyt, cserében megtarthatta királyi címét és László udvartartást is rendelt mellé, Salamon azonban a királyi udvarban is terveket szőtt a trón visszaszerzésére. Ezek után László biztonsági okokból a visegrádi vár tornyába záratta. Az őröknek parancsba adták, hogy sötétedés után töklámpásokkal világítsák ki a tornyot, hogy éjszaka is szemmel tarthassák a rabot. A különleges „fáklyák” azonban nemcsak a vár foglyát világították meg, hanem a Dunán közlekedő hajósoknak is támpontul szolgáltak. Innen ered a mondás: „fénylik, mint Salamon töke”. Az eredeti vár, ahol a király egykor raboskodott, sajnos nem maradt fenn, viszont romjainak köveiből építtetett új várat IV. Béla a tatárjárás után. A jelenleg is meglévő Salamon-torony egykori királyunk emlékét őrzi. Napjaink töklámpásai jellemzően sütőtökből faragott lámpások, bár eredetileg ezek nagy tarlórépákból készültek. A töklámpások főként a Samhain és a Halloween ünnepéhez kapcsolódnak, nevét (jack-o'-lantern) a tőzegtelepek felett lebegő furcsa fényes jelenségről, a lidércről vagy lidércfényről kapta. A tipikus töklámpások tetejét levágják, belsejét kikaparják, felületére jellemzően szörnyszerű arcot faragnak, belsejébe pedig gyertyát vagy lámpát helyeznek. (Forr.Wikipédia)

Bátaszéken is hasonló tökök készültek, ahogyan azt a képeken is láthatjuk. A szervezők a Roma Kisebbségi Önkormányzat és a Bátaszékért Marketing NKft. teával és muffinokkal kedveskedtek a tökfaragásban részt vevőknek. A közös tevékenység közös élményt adott mindenkinek. Találkozunk jövőre is!

Képek

Akadálymentes Változat


 Nagyobb betűméret
 Kissebb betűméret
 Magas kontraszt
 Negatív kontraszt
 Visszaállítás