Tűzoltóinkat köszöntötte a polgármester

cikador 2019.05.07, 10:47

Flórián nap alkalmából dr. Bozsolik Róbert polgármester terített asztal mellé várta a Bátaszéki Önkormányzati Tűzoltóság és a Bátaszéki Önkéntes Tűzoltó Egyesület munkatársait. Az ünnep alaklom - most már hagyományosan is - arra, hogy a városlakók nevében köszönetet mondjunk tűzoltóinknak áldozatos munkájukért. 

Bátaszék városvezetője köszöntőjében elmondta, hogy az utóbbi időben történt személyi és technikai változások eredménye, hogy a köztestület és az önkormányzat között rendkivül jó kapcsolat alakult ki. Bátaszék Város Önkormányzat nem csak az önkormányzati tűzoltóságot, hanem az önkéntes tűzoltóinkat is támogatja összesen 6.7 millió forinttal. A 2019-es esztendő várhatóan zökkenőmentesebb év lesz, mint az előző volt, és abban reménykedhetünk, hogy az elkövetkezendő években folyamatos fejlődés következhet. Amikor 2016-ban elkezdődtek a változások még bizonytalan volt az eredmény, de Bóta Gyula parancsnok kinevezésével az elvárások teljesülni és beigazólódni látszanak. Tűzoltóink szakmailag a legmagasabb szinten végezték munkájukat eddig is, és dr. Bozsolik Róbert bízik abba, hogy ez továbbra is így lesz, melyhez minden segítséget biztosít a város. Nem volt eseménytelen az elmúl év sem sajnos, de bebizonyosodott, hogy milyen nagy szüksége van nem csak Bátaszéknek, de a környező településeinken élőknek is a helyi tűzoltóparancsnokságra. Ebben az évben az önkormányzat által vállalt igéretek megvalósulnak. 

Báta Község Önkormányzatának vezetője, Huszárné Lukács Rozália Anna oklevelet és egy serleget nyújtott át Bóta Gyula parancsnoknak köszönetképpen, hogy nem csak tűzesetben, hanem az árvizi védekezésnél, vagy akár életek mentésénél is segítséget nyújtottak a Bátaszéki Önkormányzati Tűzoltóság és a Bátaszéki Önkéntes Tűzoltó Egyesület munkatársai. 

Dr. Balázs Gábor tűzoltóezredes megköszönte a köztestület magas színvonalú munkáját. Azt a csapatmunkát, melyhez minden tagnak - időseknek és fiataloknak - a munkájára szükség volt. A változások eredménye az, hogy szép és kiegyensúlyozott jövőt lát a tűzoltóink munkájában. Fontosnak tartja, hogy kézzel fogható és látható jelei vannak a folyamatos fejlődésnek, akár az eszközállomány gyarapítására vagy a parancsnoki épület felújítására gondol. Ehhez az előrelépésekhez kívánt mindnekinek jó egészséget és jó munkát.

Képek