Részletes keresés

0 anyatejes_nap

Anyatejes nap

A Bátaszéki Védőnői Szolgálat az anyatej világnapja programot a Budai utcai MORZSU teremben október 16.-án tartotta, a MORZSU egyesület támogatásával. Ez alkalomból hívtuk az anyukákat közös ünneplésre, beszélgetésre, tapasztalatcserére és játékra. A változatos program részeként, elsőként Bátaszék polgármestere Dr. Bozsolik Róbert köszöntötte a 2014. évben született gyermekeket és édesanyjukat.

 

 

Tovább olvasom
0 rovid_ismertetoanyag_9451

Rövid ismertetőanyag

Városunk helyén már a Római Birodalom
idején stratégiai fontosságú utak
keresztezték egymást. Településünk,
az egykori Cikádor neve 1142-ben kerül be
az írásos források közé. A ciszterci rend által
alapított apátság körül található település
hamar mezovárosi rangot kapott, az évszázadok
során lerombolta tatár, török, de az élet mindig
újra indult, az itt maradt maroknyi magyar mellé
betelepített szláv, majd német telepesekkel.
S hogy oseink mindig is szorgalmas, tenni
akaró emberek voltak, mi sem bizonyítja
jobban, hogy Bátaszék az 1700-as évektol
az 1900-as évek közepéig Tolna vármegye
egyik legjelentosebb településévé fejlodött.
Több mint 20 éve, hogy újra városi rangra
emelkedett településünk. Az elmúlt
években mi Bátaszékiek, megszolgáltuk azt
a bizalmat, amit a város kulcsával együtt
kaptunk. Városunk több, mint a házak, utak,
középületek halmaza, a mi városunk az itt élo
emberek közössége, egysége. Látogasson el
hozzánk, nézze meg épített örökségünket,
találkozzon városunk lakóival, ismerje meg
közösségeink hagyományait, kultúráját!
Dr. Bozsolik Róbert
polgármester

Tovább olvasom
0 fergeteges_hangulat_az_i_bataszeki_bornapokon

Fergeteges hangulat az I. Bátaszéki Bornapokon

Hosszú hónapok munkája, szervezése érett be szeptember 9-10-11-én az elsőként megrendezett Bátaszéki Bornapokon.DB

Tovább olvasom
0 tisztelendo_ur_koszontese

Tisztelendő Úr köszöntése

„Szolgálni mindenek előtt azt jelenti: szeretni./ Hiú ábránd boldogságot mások nélkül keresni. / Az élet arra adott időt, hogy ha akarod, /megtanulhatsz szeretni.”
​/Pierre abbé/

Tovább olvasom
0 koszontjuk_az_idoseket_11801

Köszöntjük az időseket

Az ENSZ közgyűlése 1991-ben nyilvánította október 1-jét az idősek világnapjává.

Tovább olvasom
0 pedagogusainkat_koszontottuk

Pedagógusainkat köszöntöttük

Június 3-án került sor az idei Városi Pedagógusnapra, melynek a művelődési ház adott otthont. A Cikádor Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Tánctagozata A tánc nyelvén című táncjátékával tette emlékezetessé ezt a napot, melyet vastapssal hálált meg a közönség.

Műsoruk után Kemény Lajos, a Közművelődési, Oktatási, Ifjúsági és Sport Bizottság elnöke köszöntötte a résztvevőket és dr. Bozsolik Róbert polgármesterrel közösen adta át a jubileumi diplomákat. Schultz Györgyné Gyémánt oklevelét, Tóth Béláné pedig Arany oklevelét vehette át. Schőn Mártát is köszöntötték, aki szintén Arany oklevelet kap szeptemberben. Ezután a nyugdíjba vonuló pedagógusok munkáját köszönte meg polgármester úr egy-egy emléklappal: Gáborné Papp Aranka, Kisné Alföldi Zsófia, Horváthné Köhl Klára, Szentesné Hoffmann Mária, Kemény Lajos, Krammer Ádám.

DB

Tovább olvasom
0 befektetes_a_jovobe__unnepelyes_atado

Befektetés a jövőbe - ünnepélyes átadó

Iparterületet alakítottak ki, és agrárlogisztikai központ épült a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program több mint 800 millió forintos támogatásával Bátaszéken.

Tovább olvasom
0 cikador_magazin_20190401

Cikádor Magazin 2019.04.01.

Tartalomból:

Dr. Bozsolik Róbert, Bátaszék Város polgármestere az idei költségvetésről

Tovább olvasom
0 varosunk_95_eves_polgarat_koszontotte_a_polgarmester

Városunk 95 éves polgárát köszöntötte a polgármester...

Tovább olvasom
0 anyatejes_nap_2018ban_is

Anyatejes nap 2018-ban is

Bátaszéken, mint minden évben most is, megtartották az Anyatejes napot november 8-án, a Bátaszéki Védőnői Szolgálat munkatársai segítségével, amelyre a 2017-ben született kisgyermekeket és anyukájukat várták.

Tovább olvasom
0 45_eves_a_bataszeki_szekely_korus

45 éves a Bátaszéki Székely Kórus

„…felemelkedik minden a népdal modorával, mely örökké énekel, nem hal meg soha” - beszámoló a székely kórus születésnapi gálájáról

Tovább olvasom
0 tanacskoztak_a_szekelyek

Tanácskoztak a székelyek

Több összejövetel is lezajlott már a székelyeknél az idei évben. 2016. január 10-én a Bukovinai Székelyek Országos Szövetsége Bátaszéken tartotta rendes éves küldöttgyűlését. Az ünnepi szentmisét követően megkoszorúzták de. Németh Kálmán emléktábláját a városi könyvtárnál. 

Tovább olvasom
0 varosunk_is_csatlakozott_a_<tobbet_a_szavaknal>_mozgalomhoz

Városunk is csatlakozott a mozgalom...

Egyre többen csatlakoznak a „Többet a szavaknál!” - martonvásári mozgalomhoz, melynek célja, hogy nem csak szavakban, hanem személyes példamutatással segítsük az adott településen élőket, a helyes döntés meghozatalában az egészséges életmód felé vezető úton.

Tovább olvasom
0 civil_a_palyan

Civil a pályán

Dr. Bozsolik Róbert polgármester március 19-én civil fórumra hívta a bátaszéki szervezetek, egyesületek, klubok vezetőit, amelyen a jelenlévők többek között tájékoztatást kaptak az önkormányzat által meghirdetett támogatási lehetőségről, beszámolót hallgathattak meg a 2019-es városi rendezvényekről és a város nemzetközi kapcsolatainak a fejlesztéséről.

Tovább olvasom
0 varosunk_95_eves_polgarat_koszontotte_a_polgarmester_10593

VÁROSUNK 95 ÉVES POLGÁRÁT KÖSZÖNTÖTTE A POLGÁRMESTER...

Tovább olvasom
0 jubilalt_a_felvidek_neptanc_egyesulet

Jubilált a Felvidék Néptánc Egyesület

Fennállásának 15. évfordulóját ünnepelte a hétvégén a Bátaszéki Felvidék Néptánc Egyesület.

Tovább olvasom

Akadálymentes Változat


 Nagyobb betűméret
 Kissebb betűméret
 Magas kontraszt
 Negatív kontraszt
 Visszaállítás