45 éves a Bátaszéki Székely Kórus

bataszek 2015.10.21, 09:06

„…felemelkedik minden a népdal modorával, mely örökké énekel, nem hal meg soha”

Fennállásának 45. évfordulóját ünnepelte október 10-én a Bátaszéki Székely Kórus. A művelődési házban megtartott gálaműsoron a kóruson kívül szerepeltek még az Izményi Székely Népi Együttes és Halbaksz Zsóka székely mesemondó. Az előtérben „45 év képekben” című kiállítást tekinthették meg s rendezvényre érkezettek. Kismődi István a Bátaszéki Székelyek Baráti Köre elnöke, aki a Kórus tagja is, köszöntötte a jelenlévőket, és felvázolta az elmúlt negyvenöt évet.

A születésnapi tortán 45 gyertya lett elhelyezve. Ám, ha visszamegyünk a gyökerekig, akkor a gyertyák számát lehetne növelni. Dr. Németh Kálmán 1932-ben került Józseffalvára plébánosnak. Hamar felfedezte a székely emberek nótás kedvét. Sok egyéb mellett megalapította a kórust. A kórus túlnyomórészt egyházi énekeket énekelt. Később bővült a repertoár népdalokkal is. 1938-ban az énekkar eljutott Budapestre is, az Eucharisztikus Kongresszuson szerepeltek. A hazatelepítés során Bácskában is folytatta a kórus a tevékenységét, de már Deme József tanár úr vezetésével. Bácskából is eljutottak a fővárosba: 1945-ben rádiófelvételt készítettek velük. Magyarországra kerülésük után a székelyek beolvadtak a bátaszéki templomi kórusba, melynek karnagya egy ideig a velük menekült Deme József volt, aki a kántori teendők ellátásában is részt vett. Eltelt pár év. Eljött 1970, amikor tíz asszony: Tamási Istvánné, Borbáth Tiborné, Csoboth Pálné, Hollósi Józsefné, Illés Antalné, Kabók Lászlóné, Kató Ambrusné, Kismődi Nándorné, Péter Józsefné, Szombati Istvánné/Iboly néni vezetésével megalapította a Székely Asszony Kórust.

Iboly néni a kezdetektől így mesélt – „A Ki Mit Tud és a Röpülj Páva késztetett bennünket erre a cselekedetre. Sokat izgultunk és sokat akartunk tenni azért, hogy Bátaszéken is legyen valami, hogy vegyék észre „valakik”, hogy segíteni kellene, hogy a székely hagyományt meg tudjuk menteni az utókornak. A mi népdalainkat szeretnénk, ha a fiataljaink megtanulnák, hogy ne felejtődjenek el.”

Később, ahogy növekedett a létszám és a repertoár, úgy szélesedett a fellépések száma és helyszíne. Tíz asszonyból sok asszony lett. Tagok jöttek-mentek a 45 év alatt (84 fő) , de egy mag mindig maradt. Férfiak is bekerültek az énekkarba. A nevük Bátaszéki Székely Kórus lett. a kórust 2000 óta Szabó Éva vezeti, és egyben ő a művészeti vezető is. A Székely Kórus sokat énekelt, sok szép helyen jártak, sokfelé eljutottak. Magyarországon belül szinte minden székelyek lakta településen felléptek. Külföldre is elvitték a székely dalokat és a bátaszékiek üdvözletét az énekükön keresztül. Állandó résztvevői a helyi kulturális rendezvényeknek is. Az elismerések, díjazások sem maradtak el – volt rádiófelvételük, Budapesten részt vettek az aratófesztiválon, népdal kategóriában Országosan Jól Minősített Kórus lett. Megkapták a Szocialista Kultúráért kitüntetést is. Kétszer lettek Ezüst-, és egyszer Aranykoszorús Kórus.

Aki figyelmesen hallgatja a bukovinai székelyek dalait, kihallhatja belőlük életük minden rezdülését, földönfutásokkal terhes számkivetett sorsukat. A népdal a népzene legősibb formája. Kifejez érzelmeket és gondolatokat. A dalban fejezték ki örömüket, szerelmüket, bánatukat, gyászukat. A legtöbb dal-ének nemzedékről-nemzedékre szállva, szájhagyomány útján maradtak ránk.  Azok, akik a kórusban jártak, járnak munka mellett még volt idejük, kedvük, hogy hétről-hétre összejöjjenek, és énekeljenek, hiszen nekik is elemi igényük a székely dalok éneklése. Az elődökhöz híven a mai kórus is azért van, azért működik, hogy a bukovinai székelyek hagyományait, dalait őrizze, ápolja, megélje és átadja a következő nemzedéknek. a népdal szükségletből született, az emberi lélek egészségének biztosítéka. Kenyér a lélek éhségére. Az elnök úr kifejtette a jövőre vonatkozó gondolatait is:

„ Azt kívánom, hogy ennek az emelkedett hangulatú ünnepnek az emléke, hatása sokáig adjon erőt és indíttatást célkitűzéseink megvalósításához a szürke hétköznapokban is, hogy a kivételesen szép és gazdag székely kultúrörökség az elkövetkező időben is minél szélesebb körben ismert és elismert legyen.”

Az évforduló alkalmából köszöntötte a Székely Kórust és további sikeres munkát kívánt dr. Bozsolik Róbert polgármester, dr. Puskás Imre államtitkár, a Napsugár Nyugdíjas Egyesület, A felvidéki Néptánc Egyesület, a Pedagógus Kórus és a művelődési ház nevében Dömény Boglárka.

Az ünnepség a Székely himnusz eléneklésével zárult.

Erős János

 

Képek

Akadálymentes Változat


 Nagyobb betűméret
 Kissebb betűméret
 Magas kontraszt
 Negatív kontraszt
 Visszaállítás