Tisztelt Gyászolók!
Elment… Megtért az Ő Urához, és mi ma eljöttünk, hogy elbúcsúzzunk Herendi Jánostól, a nyugalmazott plébánostól, a tiszteletbeli kanonoktól, az esperestől, a címzetes apáttól, Bátaszék Város Díszpolgárától, eljöttünk, hogy elbúcsúzzunk a közösségünk papjától, az embertől, eljöttünk, hogy elbúcsúzzunk János Tiszitől.
Ha meghal valaki, óhatatlanul azt a kérdést szoktuk feltenni, hogy hogyan halt meg, és folytatjuk az ilyenkor szokásos közhelyszerű párbeszédet. Pedig ennek a ténynek az élete szempontjából nincs jelentősége. Ilyenkor százszor fontosabb lenne arról beszélni, hogy milyen élete volt, miként fog emlékezni rá a családja, a barátai, az ismerősei, hogyan fog emlékezni rá az utókor.
Ha Bátaszéken sétálva megkérdeznénk az utca emberét, hogy ismerte e Herendi Jánost, igen sokan válaszolnának határozott igennel, sőt a többségnek azonnal lenne vele kapcsolatban egy-egy története is. Ez természetes, hiszen életének 80 évéből több mint 50-et élt itt közöttünk, s bár nem itt született, de bátaszékivé vált azáltal, hogy a hosszú évek alatt a szívünkbe fogadtuk.
Az Isten nehéz feladattal bízta meg akkor, amikor a papi hivatásra meghívta, de János Tiszi végigjárta az elé állított utat. Az utat, amelyik nem volt könnyű, de a végigjárásához benne megvolt az erő, a kitartás, az elszántság, az akarat, és megvolt benne a legfontosabb, ami a papi hivatáshoz kell. Megvolt benne a hit és a szeretet.
Az emberek iránti szeretetének, a közvetlenségének, a humorának, és nem utolsó sorban a sportszeretetének is köszönhetően a bátaszékiek hamar megszerették és befogadták a fiatal papot, aki az évtizedek alatt részese lett sok-sok bátaszéki életnek. Ő volt az, aki megkeresztelte a gyermekeinket, aki focizott, horgászott velük, táborokat szervezett nekik, így ismertetve meg velük az Isten szeretetét. Ő volt az, aki folyamatosan tanított bennünket a keresztényi szeretetre, aki lelki közösségeket, mozgalmakat hozott létre a hit elmélyítése érdekében. Ő volt az, aki sokunk házasságát szentesítette. Ő volt az, aki beszélgetett velünk, vagy csak meghallgatott, ha erre volt szükségünk. De Ő volt az is, aki elkísérte utolsó útjára családtagjainkat, barátainkat, ismerőseinket, és segített nekünk feldolgozni szerettünk elvesztését. Jó pásztorhoz méltón még a nehéz időkben is összefogta, irányította a katolikus közösségünket.
A hit és a szeretet tanításának felelőssége mellett már fiatalon másféle felelősséget is a vállára helyeztek, amikor megbízták a Bátaszéki Plébánia vezetésével. Az emberi lélek ápolása mellett sokat fáradozott azon is, hogy a plébánia területén található egyházi épületek méltó módon fogadhassák a híveket és az ide látogatókat. Munkásságához kötődik többek között a Nagyboldogasszony Plébániatemplom többszöri felújítása, a Ciszterci Romtemplom kialakítása, és számos más egyházi épület felújítása. Sokáig a helyi közélet tevékeny résztvevője is volt. A katolikus egyház és Bátaszék város mindenkori vezetése egyaránt megbecsülte és elismerte a munkáját különböző címekkel, kitüntetésekkel. Mindegyikre büszke volt, de kellő alázattal fogadta. Még ma is előttem van a büszke, ámde meghatódott arca, amikor átvette szeretett közössége elismerését, a díszpolgári kitüntetést. Szerette Bátaszéket, szerette az itt élő embereket, szeretett itt, köztünk élni, amit mi sem bizonyít jobban, hogy nyugdíjba vonulását követően is itt maradt köztünk életének utolsó pillanatáig.
Tisztelt Gyászolók!
Azt mondják, hogy az hal meg igazán, akit elfelejtenek. Azt gondolom, hogy János Tiszi sokáig fog élni, mert a szívünkben őrizzük az emlékét.
Engedjék meg, hogy azokkal a sorokkal búcsúzzam, amelyeket egyszer már elmondtam neki néhány éve, és azt gondolom, hogy összefoglalja azt, ahogyan élt:
„A legszebb hivatás a világon,
Istent szolgálni a szent oltáron.
Lehívni Krisztust, halkan, nesztelen
S szemébe nézni: Ez a Végtelen.
Törölni könnyet, elhinteni a békét,
S kigyújtani az örök-út mécsét.
Emelni porból, sárból magasba,
Iszapból gyöngyöt hozni a partra.
Megérteni, s ha kell halni érte,
Amit a lélek súg a lelkébe.
Emberi testben, mint angyal élni,
A lélek szárnyán az égben időzni.
A pap hivatása legszebb a világon:
Önmagát áldozza az égi oltáron.”
Nyugodj békében, János Tiszi!
