Közmeghallgatás

cikador 2019.03.27, 09:50

Bátaszéki közmeghallgatás

Bátaszék Város Önkormányzata Képviselő-testülete a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. 54. §-ában foglaltakra figyelemmel március 21-én közmeghallgatást tartott a Városháza Házasságkötő termében.

Dr. Bozsolik Róbert polgármester köszöntötte a megjelenteket, és átadta a szót a Társadalmi Ellenőrző Tájékoztató Társulás (TETT) képviseletében felszólalóknak. Először Darabos Józsefné, a TETT elnöke, Bátaapáti polgármestere értékelte az elmúlt időszakot, és hangsúlyozta, hogy valamennyi kitűzött céljukat megvalósították. Erről számolt be Metzné dr. Darabos Orsolya, a Lakossági Ellenőrző Csoport vezetője is. Volentné Daróczi Beáta, a Nemzeti Radioaktívhulladék-tároló üzemvitel-biztonsági vezetője a hulladékkezelés történetét idézte fel, illetve rávilágított a jövőben megvalósuló feladatokra. 2019-ben komplex inaktív próbát fognak végrehajtani, és az év második felében megkezdődik az új fajta hulladékcsomag beszállítása és végleges elhelyezése. A szakember a feltett kérdésre megnyugtató választ adott az üzembiztonsággal kapcsolatban, és kiemelte, hogy garantált a megfelelő működés.

Bátaszék polgármestere megköszönte a tájékoztatást, és a közmeghallgatás folytatásában értékelte az elmúlt év történéseit, valamint a tervekről, a megvalósítás előtt álló célokról is beszélt.

A lakosság részéről érkezett kérdésekre is választ adtak az este folyamán a városvezetők, és hangsúlyozták, hogy a felmerülő problémákat igyekeznek orvosolni. Dr. Bozsolik Róbert elmondta, hogy továbbra is várják a bátaszéki polgárok észrevételeit, hozzászólásait, ugyanakkor kérte, hogy a lehetőségéhez mérten próbáljon meg mindenki tenni a lakókörnyezete tisztaságáért, a település élhetőségéért, hiszen az önkormányzati tevékenység csak úgy válhat még hatékonyabbá, ha az egyéni hozzájárulás is megtartó és szépítő erejű.

cs

Akadálymentes Változat


 Nagyobb betűméret
 Kissebb betűméret
 Magas kontraszt
 Negatív kontraszt
 Visszaállítás