Áprily Lajos: 

Biztató vers magányosságtól irtózó léleknek

Tudom, hogy hull a nap,

örömök szállanak,

kedves fők hullanak,

sírdombok mállanak.

Egy-egy kéz, drága kéz,

mindegyre elereszt,

mindennap vereség,

mindennap új kereszt.

Szem mögött, szó mögött

gondárnyék feketül.

És mégis: ne remegj -

nem maradsz egyedül.

Ködödben csillag ég,

gondodból fény terem:

vers-lelkek lengenek

nyomodban ezeren.

Zászlós és halk csapat,

elszánt és bús-szelíd

vers-lelkek, viharos

vad korban tetteid.

S szűkülő kör mögött,

halkuló ház körül,

mélyülő bú felett

hűség áll őrödül.

Jó lelkek, annyian,

árvák és elesők,

szépséget szomjazók,

kútfődet keresők.

Szédülni nem szabad,

zuhannod nem lehet:

szirten is rózsaág

vigyázza lelkedet.

Tudom, hogy két kezem

nem part és nem erő:

maholnap aszu ág,

szélvert és remegő.

Mentésre ingatag,

tartásnak nem elég -

síkon át, hegyen át

kinyújtom tefeléd.

Örömök szállanak,

kedves fők hullanak,

vén sírok mállanak,

estébe hull a nap.

Szem mögött, szó mögött

gondárnyék feketül.

És mégis - ne remegj:

lélek van teveled,

nem maradsz egyedül.