Oklevél a polgári védelem világnapján

bataszek 2016.03.02, 15:00
Március elsején a polgári védelem világnapját ünnepeljük, melynek alkalmából a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ünnepséget rendezett, aminek a Babits Mihály Művelődési Ház Csatár terme adott méltó otthont.

A Nemzetközi Polgári Védelem Napja alkalmából Dr. Hábermayer Tamás tűzoltó ezredes, igazgatóhelyettes mondott ünnepi beszédet. Különös módon elevenítette fel a második világháború során Szombathely városának 1945. március 4-ei bombázását, amikor is felolvasta a gránátok és repeszek elől menekülő, feleségét és gyermekeit mentő családfő emlékiratait.

A visszaemlékezés megrázóan élethű képet festett a háború civil lakosságának tragikus helyzetéről. Igazgatóhelyettes úr Radnóti Miklós Nem tudhatom című versével a költő hazaszeretetét, hűségét állította példaképül.

A világ megváltozott, évente új és új kihívások érnek bennünket – mondta dr. Hábermayer Tamás tű. ezredes. Amit korábban a háború jelentett, azt most a természet, vagy az emberi katasztrófák jelentik. Elődeink küzdöttek a bombázással, jeges árvízzel, éhínséggel, járványokkal. A történelem a mi időnkben most íródik. Amit most teszünk, azt hagyjuk hátra utódainknak. Látjuk, tudjuk, hogy feladatunk van, hiszen az élet bonyolultabbá vált, mióta jobban ismerjük a szabályait. Az ember rendkívül találékony, ha a pusztításról van szó, a világban olyan rémtettek történnek, amelyek megidézik a világháborúk bűneit. Emberiség, embercsoportok által elkövetett rémtettek váltak mindennapossá, a felelősök szabadon vannak. Tudjuk, hogy van globális felmelegedés, a természeti katasztrófák intenzitása és kiterjedése évről – évre nő, az ember okozta katasztrófák száma szaporodik. A polgári védelmi feladatok megváltoztak, a mai polgári védelmi szakterületen dolgozó kollégáknak rendkívül komplex kihívásoknak kell megfelelniük. Nagyon nehéz a feladat, amelynek megvalósításához szövetségekre, barátságokra van szükség. A legnehezebb része az, hogy ezeket nem háború vagy katasztrófák közepette kell forgácsolni, hanem előtte. Akkor már késő. Nem lenne rá idő, hiszen az idő ilyenkor életekbe kerülhet. Ezért tervezünk, szervezünk, mentőcsoportot hozunk létre, közösségi szolgálatra csábítunk. Igazgatóhelyettes úr végül megköszönte a támogatók és az állomány munkáját, akik Tolna megyében kiváló munkát végeztek.

Az ünnepi beszédet követően a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója, Dr. Balázs Gábor tű. ezredes a polgári védelmi világnap alkalmából elismerő okleveleket adományozott azoknak a civileknek, akik a lakosság védelme érdekében végzett kiemelkedő szakmai tevékenységükkel és önzetlen helytállásukkal segítették a katasztrófavédelem munkáját.

Az első elismerést Szabó Balázs József, a Tesco Global Zrt. szekszárdi igazgatója kapta. Szabó Balázs József aktív, kezdeményező tevékenységet vállalt az állampolgárok életének és anyagi javainak védelme érdekében, a katasztrófavédelem szervezetével szorosan együttműködve. Tevékenysége során önkéntesként is részt vett az árvízi védekezési és helyreállítási munkálatokban. Támogatta a katasztrófavédelem rendezvényeit, konstruktív együttműködéssel segítette a katasztrófavédelem alapfeladatait.

A lakosság védelme érdekében végzett kiemelkedő szakmai tevékenysége és önzetlen helytállása elismeréseként Igazgató úr oklevelet adományozott Farkas Andrásnak, Bátaszék Város közbiztonsági referensének, Kukoricza Árpádnak, Dombóvár Város közbiztonsági referensének,  valamint Takács Gyulának, Paks Város közbiztonsági referensének.

Az állomány tagjai közül Kiss János Róbert tű. alezredest, a Paksi Katasztrófavédelmi Kirendeltség polgári védelmi felügyelőjét, és Boros József tű. törzsőrmestert, a Szekszárdi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság katasztrófavédelmi megbízottját jutalmazta az igazgató elismerő oklevéllel.

Dr. Balázs Gábor tűzoltó ezredes megköszönte az elismerésben részesülteknek az együttműködést. Az igazgató hangsúlyozta, hogy a katasztrófák elleni védekezés nem megy egyedül, ahhoz elengedhetetlen a katasztrófavédelem mellett az együttműködő szervezetek, önkormányzatok, önkéntesek és nem utolsó sorban az állampolgárok aktív közreműködése.  

A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság központi ünnepségén Dr. Tollár Tibor tű. vezérőrnagy, a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója a katasztrófavédelem munkájának segítése, támogatása érdekében kifejtett kiemelkedő tevékenysége elismeréseként a Polgári Védelem Napja alkalmából főigazgatói ajándéktárgyat adományozott Huszárné Lukács Rozáliának, Báta település polgármesterének. Gratulálunk az elismeréshez!

tolna.katasztrofavedelem.hu nyomán

Akadálymentes Változat


 Nagyobb betűméret
 Kissebb betűméret
 Magas kontraszt
 Negatív kontraszt
 Visszaállítás