Orbán-napi búcsú és Molyhos Tölgy ünnep

bataszek 2016.05.26, 15:22

17 órakor indult el május 25-én a gyalogos zarándoklat a római katolikus templomtól a Szent Orbán kápolnáig. A mise 18 órakor kezdődött, melyet Mayer Mihály nyugalmazott püspök celebrált. A mise alatt került sor a molyhos tölgy időkapszulájának megáldására, majd dr. Bozsolik Róbert polgármester elhelyezte a kapszulát a kápolna padozatában. Az időkapszulába a 2016-os év Európai Év Fájával, a Bátaszéki Molyhos Tölggyel kapcsolatos újságcikkek, rajzok, versek, mese, honlapok képe, a nevezéssel és a versennyel kapcsolatos információk, hanganyagok, valamint videók kerültek.

Utána dr. Bozsolik Róbert polgármester köszöntötte a megjelenteket, sor került – a hagyományoknak megfelelően – a tölgy borral történő meglocsolására és egy molyhos tölgy csemetét is ültettek a győztes fa szomszédságába, melyet szintén meglocsoltak borral.

A programon közreműködött a Bátaszéki Ifjúsági Fúvószenekar.

Zárásként a helyi termelők borait, valamint a klasszikus sváb péksüteményt, a kráflit kóstolhatták meg a résztvevők.

A rendezvény segítőinek köszönjük a közreműködést!

DB

Dr. Bozsolik Róbert polgármester beszéde:

„Az öreg tölgy több száz éve itt él közöttünk, ezáltal megvannak a képességei ahhoz, hogy láthatatlan hidakat építsen a tér és az idő távolságai közé, amivel embereket és nemzedékeket köt össze.”

Tisztelt Hölgyeim és Uraim, Kedves Jelenlévők!

Szeretettel köszöntök minden kedves jelenlévőt az évszázados hagyománnyal bíró szent Orbán napi eseményen, mely a mai nap egyben a molyhos tölgy ünnepe is.

A köszöntőmet felvezető mondat, melyet mi magunk fogalmaztunk meg, talán összefoglalja mindazt, amit az Év fája verseny kapcsán az elmúlt hónapokban átérezhettünk valamennyien, akik részesei voltunk a molyhos tölgy kapcsán kialakult eseményeknek.

A tölgy története által az elmúlt egy évben újra megtaláltuk a múltba visszavezető láthatatlan hidat, melyen járva felidézhettük azt, hogy itt Bátaszéken hogyan élhettek, mivel foglalkozhattak az előttünk élő nemzedékek, megtudhattuk, hogy vélhetően mi késztette őket arra, hogy ezt a csodálatos helyet létrehozzák, és hogy milyen módon óvták meg napjainkig. Újra büszkék lehettünk őseinkre, akik településünkön számtalan értéket hoztak létre és hagytak hátra nekünk, utódoknak.

De az elmúlt évben nem csak az elődök által megépített, múltba visszavezető hídon járhattunk, hanem mi magunk is új hidakat építettünk. Hidakat közénk, bátaszékiek közé, hidakat a magyar emberek közé. Hidakat, az összefogás hídját, melynek alapja most a molyhos tölgy története valamint e helynek a szellemisége volt, s mely híd által közelebb kerültünk egymáshoz. Közös erőfeszítésünket siker koronázta, hiszen 2015-ben ezrekkel összefogva, hazánkban elnyertük „AZ ÉV FÁJA” címet, majd idén, 2016-ban még többeket mozgósítva, tízezrek támogatásával az európai megmérettetésen „AZ EURÓPA ÉV FÁJA” címet is megszereztük. Mint valószínűleg minden Bátaszékit, öröm és büszkeség tölt el engem is, ha az elnyert díjakra gondolok. De igazán annak örülök, arra vagyok büszke, hogy a megépített hidak, a példa értékű összefogás által fenntartások nélkül tudtunk együttgondolkodni. Tudtunk egymást segítve, erősítve cselekedni, egymást ösztönözni, a kétkedőket, a csüggedőket magunk mellé tudtuk állítani és tudtunk az elért sikernek együtt örülni. Köszönet jár ezért mindenkinek, aki bármilyen módon részese volt ennek az eseménynek, akár egy szavazattal, rajzzal, verssel, mesével, vagy heteken át tartó szervező tevékenységgel, vagy éppen segítő kampányolással. Őszinte köszönet.

Kedves Jelenlévők!

Engedjék meg, hogy néhány gondolattal egy kicsit haza beszéljek. Úgy gondolom, hogy ez a felépített híd, ez az összefogás lehet egyben településünk jövőjének záloga. Az év fája verseny kapcsán mi Bátaszékiek megmutattuk, hogy milyen lehetőség van a közösségünk összefogásában. Mutassuk meg, hát mindennapi életünk más-más területen is. Mutassuk meg, hogy vált vállvetve tudjuk egymást erősíteni, segíteni, függetlenül attól, hogy milyen nemzetiséghez, népcsoporthoz tartozunk, vagy éppen miként gondolkodunk a világról. Mutassuk meg, hogy össze tudunk fogni Bátaszék fejődéséért. Mutassuk meg, hogy a mi nemzedékünk is hozzá tud tenni Bátaszék értékeihez, melyre méltán lehet büszke néhány száz év múlva az utókor. Ha erre képesek leszünk, akkor lerakhatjuk annak a hídnak az alapjait, amely összeköt bennünket a jövő nemzedékével.

Hölgyeim és Uraim!

Hogy majd néhány száz év múlva az utódok meg tudjanak emlékezni rólunk, ma két apró jelet hagyunk hátra Bátaszék történelmében. Hátrahagyunk egy urnát, melyben a molyhos tölgy és Bátaszék elmúlt egy évét dokumentáltuk. Újságcikkek, gyerekrajzok, versek, mesék, fényképek adnak hírt majd arról az érzésről, melyet megélt a mi nemzedékünk ebben az időszakban. És elültetünk egy molyhos tölgy csemetét is azzal a szándékkal, hogy e hely és története még évszázadokig fennmaradjon és a majdani Bátaszékiek, az ide látogató idegenek az Orbán kápolna tövében, a molyhos tölgy árnyékában megpihenve megcsodálhassák Bátaszéket, mely számunkra és reméljük utódaink számára nem csak egy település ahol élünk, hanem otthon. Otthon, tájak és kultúrák találkozásában.

Köszönöm, hogy meghallgattak.

 

Képek

Akadálymentes Változat


 Nagyobb betűméret
 Kissebb betűméret
 Magas kontraszt
 Negatív kontraszt
 Visszaállítás