"Sok van, mi csodálatos,… de az embernél nincs semmi csodálatosabb" /Szophoklész Antigoné/. Biztos ez? Bizonyos vonatkozásban feltétlenül. Óriási értéke van az embernek. Minden embernek. Isten csodálatra méltó teremtménye. Ahányan vagyunk, annyi megismételhetetlen valóság. A nagyszerű ténytől függetlenül, bátran nézzünk szembe azzal a fennálló valósággal, hogy van azért tanulni és őrizni valónk. Őrizni azt a gyermeki tisztaságot és önzetlen érdeklődést, amivel megérkeztünk. „Válj újra gyermekké!” Segíti a tisztánlátást. Nem egy haszontalan tanács. Hatalmas a feladatunk. embernek kell maradnunk, minden változás és kényszer közepette is. Meg kell találni azt az életfeladatot, ami ezt lehetővé teszi. Keresni kell azt a feladatot, aminek elvégzése örömet jelent, kreativitást, alkotó vágyat fejleszt. Harcolni kell, erőfeszítéseket kell tenni azért, hogy a tanuláshoz vezető utat mindig megtaláljuk, mert csak a folyamatosan táguló ismeretanyag birtoklása nyitja meg a reteszt, mely esélyt ad a szabadulásra, a mindennapok taposó malmából. Nem felesleges végig gondolnunk azt sem, hogy megmaradunk e mindvégig érző embernek, aki tolerál, megérti és meghallgatja a másik embert, annak problémáit. Rendelkezünk e mindehhez elegendő türelemmel? Tudunk e mértéket tartani, akár a munkában, a javak megszállott módon történő gyűjtésébe? Sikerül-e határt szabni magunknak? Tudunk-e még önfeledten nevetni? Jókedvűen és kiegyensúlyozottan élni? Törekszünk-e egyáltalán erre? Tudunk-e önzetlenül lelkesedni? Könnyen ítélkezünk, holott nem ismerhetjük a másik ember valóságát, még a magunkét sem igazán. Az előítéletek levetkőzéséhez is rengeteg erőre van szükség. Gyűjtünk ehhez elég erőt magunkban? Ehhez persze ismernünk kell a saját magunk megismeréséhez vezető utat. Meglehetősen göröngyös és kanyargós az út, de ha a realitás talaján szeretnénk maradni, önmagunkat és a világot a maga realitásában próbáljuk látni, végig kell menni ezen az úton is. A változás, a jobbítás, a jobbra való törekvés megvalósítása csak ezek birtokában lehetséges. „Felejtsd el, amit valaha tudtál... így, visszanyert ártatlanságodban megtalálhatod Igaz Önvalód.” Csak így érdemes. Jóban lenni a megismert igazi énemmel, rendet teremteni kint és bent. Így maradhat az ember szabad lélekben. Aki lelkében szabad és szárnyaló tud maradni, annak nincs szüksége kintről jövő útmutatásokra. Próbáljunk hát leredukálódni önmagunkhoz. lehet, hogy kinti tereink beszűkülnek, de a lélek számára sokkal nagyobb lesz a szabadság. Akinek a lélek diktál, a lélek a vezetője, biztosan nem tér le a saját útjáról. A kanyarok és téves kis ösvények, a keskeny utak azért garantáltak, de mindig vissza kell találni, ha úgy tetszik a forráshoz, mely belülről vezérel.

                                                                                                                                                                                                                                            Müller Zsuzsa