Robogókat kaptak polgárőreink

cikador 2021.06.07, 08:00

Új eszközök segítik polgárőreink munkáját

 

Az eszközbővítést a Tolna Megyei Polgárőr Szervezetek Szövetsége hatmillió forintos célzott támogatásból oldotta meg, amelynek köszönhetően új motorok, kerékpárok, laptopok kerültek az egyesületekhez.

A polgárőrök munkáját segítő eszközöket szombat délelőtt, ünnepélyes keretek között adta át Dunaföldváron az egyesületeknek dr. Túrós András, az Országos Polgárőrszövetség elnöke, Széles János, a Tolna Megyei Polgárőr Szervezetek Szövetségének elnöke, valamint a polgárőrszervezetek helyi stratégiai partnerének, a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője, Szabó Csaba.

A most vásárolt eszközöknek köszönhetően a polgárőrök a korábbinál lényegesen hatékonyabban, gyorsabb reakcióidővel dolgozhatnak, amelyet a rendőrség is üdvözölt – mondta az átadást követően lapunknak Széles János, a Tolna Megyei Polgárőr Szervezetek Szövetségének elnöke. – Olyan területekre is ki tudunk menni ezáltal, ahová korábban kapacitás híján nem volt lehetőség, esetleg adott esetben az útviszonyok nem tették lehetővé. Több közlekedési eszköznek köszönhetően kollégáink egy adott időben egyszerre többfelé tudnak segíteni vagy csupán jelen lenni, figyelni a közbiztonságra – hangsúlyozta Széles János.

A megyei polgárőrszövetség elnöke emlékeztetett az elmúlt egy évre is, amikor a járvány ideje alatt az önkormányzatok munkáját folyamatosan és jelentősen támogatták a polgárőrök, akár élelmiszer-ellátási nehézségekről, orvosi segítség odajuttatásáról vagy idősek gyógyszer­ellátásáról volt szó.

Hetvennégy tolnai polgárőr- egyesületből ezúttal összesen öt városi szervezet, Dombóvár, Paks, Bátaszék, Tamási, Bonyhád kapott kettő elektromos robogót, tizenegy egyesület két-két kerékpárt, illetve a Tolna Megyei Polgárőr Szervezetek Szövetségének lovastagozata és a Simontornyai Polgári Egyesület vehetett át egy-egy laptopot – tudtuk meg a részleteket Széles János megyei elnöktől.

 

Forrás: teol.hu

Képek

Akadálymentes Változat


 Nagyobb betűméret
 Kissebb betűméret
 Magas kontraszt
 Negatív kontraszt
 Visszaállítás