Testületi ülés 2018. január 31.

cikador 2018.02.05, 11:24

Bátaszék Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2018-ban az első ülését január 31-én (szerdán), 16 órától tartotta.

Dr. Bozsolik Róbert polgármester napirend előtt tájékoztatta a jelenlévőket a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról, az átruházott hatáskörben hozott döntésekről, a két ülés közötti tevékenységről, valamint az előző üléseken elhangzott kérdésekre, interpellációkra tett intézkedésekről.

Röviden összefoglalva elmondhatjuk, hogy folytatódik a bátaszéki köztemető fejlesztése, zöldítése. Korszerűsítik az uszodát, folytatódik a tűzifa program, és a szociális támogatások folyamatosságáról is biztosítja a városlakókat az önkormányzat. Napirendre került a tűzoltóság támogatása, szó esett a Leader-pályázatokról, valamint az elnyert támogatásokat is közzétették (tornacsarnok felújítására 20 millió forint, Keresztély Gyula V.K. EFOP pályázata „Gondozott gondolatok” 21,4 millió forint projektköltség, helyi közbiztonság fejlesztése 350 ezer forint, MÜKI 19,3 millió forint).

A napirendi témák tartalmát a testület tagjai megismerték, véleményezték, és pontonként elfogadták. (Ezekkel kapcsolatban részletes tájékoztatás található itt: https://bataszek.hu/2018_januar_31-i_testuleti_ules)

Akadálymentes Változat


 Nagyobb betűméret
 Kissebb betűméret
 Magas kontraszt
 Negatív kontraszt
 Visszaállítás