„A nagyvilágon e kívül nincsen számodra hely, áldjon vagy verjen sors keze, itt élned, halnod kell”
Tisztelt Államtitkár Úr, Országgyűlési Képviselő Úr, Kedves besigheimi, nagysallói polgármester úr, kedves besigheimi barátaink, tisztelt egykori településvezetők, kitüntetettjeink, képviselőtársaim, kedves vendégeink!
Bár Vörösmarty Mihály Szózatból idézett sorai nem 875 évesek, de méltóbb és településünk mindenkori lakóinak életét, munkásságát jobban jellemző sorokat nem találtam ünnepi köszöntőm indításához. A településünk történelme 1142-ben II. Géza király ciszterci szerzetesek idetelepítéséről szóló döntésével kezdődött, mely eseményt jöttünk össze ma ünnepelni, a város napján. A várost és annak mindenkori közösségét ünnepeljük. Azokat, akik itt születtek, dolgoztak, meghaltak; talán ma egy kicsit másként nézzük az apátság romjait, a néhány megmaradt évszázados épületek falait és talán azt a mozdulatot is látjuk, amivel helyükre kerültek a kövek. És ebben a mozdulatban megcsodálhatjuk a hitet is, hogy itt egy település egy közösség volt, van, és hittel valljuk, hogy lesz még évszázadokig. Cikádor, Szék, Bátaszék más-más elnevezés, de ugyan az a közösség, mely 875 éve része a magyar történelemnek.
Hölgyeim és Uraim!
A történelem igazolta eleink hitvallását, törekvését, amiben mi is hiszünk: az a feladatunk, hogy összegyűjtsük és megvalósítsuk álmainkat, terveinket, mert ez a település fennmaradásának záloga. A településünk történelmét feldolgozó írásokból tudjuk, hogy itt sosem volt könnyű az élet. Keserítette elődeink életét tatár, török, pusztított itt pestis, tűzvész, árvíz mely után volt, hogy a semmiből kellett újra kezdeni az életet. Háborúk sem kímélték a közösséget, nem is beszélve a ki és betelepítés lelki traumájáról, hogy csak néhány tragédiát idézzek. De még mielőtt jó magyar szokás szerint csak a keserűségről emlékeznénk meg a sikereinket is vegyük számba, és ezek között első, hogy itt vagyunk 875 éve. Mert itt mindig volt élő, lüktető közösség, amelyik túlélt, amelyik megoldásokat keresett, amelyik válaszokat talált, amelyik erős volt. Erős volt, mert volt hite magában, volt hite a túlélésben, a válaszokban és a megoldásokban. A nehéz időszakokon az egymásba, a közösség erejébe vetett hit segítette át őket és lett a 19-20. század fordulójára mezőváros, majd vasúti csomópont, s napjainkra az a város, amelyben élünk, és amelyre büszkék vagyunk.
A tenni akarás, az egymásba vetett hit, a közösségben való gondolkodás, ami elhozott bennünket idáig, mely jó alap, amire tudunk építeni. Ezt az utat kell járjuk, mert csak ez vezet előre.
Bizonyára sokan ismerik Martin Luther King beszédének egy híres gondolatát, amely így szól: Van egy álmom!
Talán egy kicsit pátoszosnak tűnik, de nézzék el nekem ebben az ünnepi pillanatban, hogy én is ezt mondjam. Igen, nekem is van egy álmom. Az az álmom, hogy mi Bátaszékiek tudunk közösségben gondolkodni, hogy a kétkedőket, a békétlenkedőket meg tudjuk győzni arról, hogy csak összefogással lehet fejlődni, célt érni. Igen az az álmom, hogy a tenni akarókat, a „fáklyavivőket” nem húzzuk vissza, hanem támogatjuk. Igen az az álmom, hogy nem az alapján ítélünk meg embereket, hogy milyen a politikai nézete, hanem az alapján, hogy mit cselekszik a közösségért. Igen az az álmom, hogy amit az elődöktől örökségként kaptunk lesz erőnk megőrizni, fejleszteni, hogy büszkén adhassuk át utódainknak. Igen az az álmom, hogy olyan várost tudunk közösen tovább építeni ahol jó élni és ahová jó hazatérni mindenkor. És igen az az álmom, hogy ez az álom nem csak az enyém, hanem minden bátaszékié, legyen az fiatal, idős, szülő, vállalkozó. Tegyünk, dolgozzunk együtt közös álmaink megvalósulásáért, Bátaszékért, a Bátaszékiekért!
Kedves Jelenlévők, Tisztelt Besigheimi barátaink, kedves barátom és kollégám Steffen!
Városunk 875 éves történelmében időmérték szerint rövidnek tűnik az a 25 év, amit Besigheimmel hivatalos partnerségben, barátságban töltöttünk el, de mindannyian tudjuk, hogy a német és a magyar emberek kapcsolata Bátaszék esetében is több száz éves. Köszönettel tartozunk azoknak a német családoknak, akik az évszázadok során segítettek településünket újjáépíteni, tudásukkal, szorgalmukkal gyarapítani úgy, hogy mindig otthonuknak tekintették Bátaszéket, hazájuknak Magyarországot. De köszönettel tartozunk azért is, mert befogadták és új otthont adtak mindazoknak, akiknek a II. világháborút követően el kellett hagyniuk hazájukat. Ezek a történelmi előzmények, személyes élmények és kötődések hozták létre azt a kapcsolatot melynek 25 éves jubileumát is ünnepeljünk a mai nap. Köszönet Werner Grau és Werner Mihály polgármester uraknak, hogy felismerték a pillanatot és elindították a két települést ezen az úton, köszönet barátomnak és kollégámnak Steffen Bühler polgármester úrnak és Bognár Jenő városunk nyugalmazott polgármesterének, hogy több mint két évtizeden keresztül dolgoztak azért, hogy a kapcsolat fennmaradjon. És természetesen köszönet mindazok munkájáért is, akik által élő ez a kapcsolat. Ők azok a pedagógusok (Varga Györgyné Schwartz Magdolna, Zeyerné Hermann Henrietta, Tarjányi Pálné Faith Borbála) akik évről évre megszervezik azokat a kirándulásokat, ami közelebb hozza fiataljainkat egymáshoz, egymás kultúrájának megismeréséhez, mert rajtuk múlik, hogy milyen lesz a folytatás. Ők azok a tűzoltók, egyesületi vezetők, akik mozgatják a közösségeket, hogy egymás rendezvényein, eseményein ott legyünk, együtt örüljünk egymás sikereinek. Természetesen köszönet mindazok munkájáért is, akik mindezt Besighemben teszik a barátság mélyítéséért. A 25 év alatt sok mindent megéltünk közösen. E kapcsolatnak köszönhetően bekapcsolódhattunk az Euró-móka játékokba, melyből magyar-német házasság is született. Német barátaink láthatták azt, hogy hogyan próbálunk élni a demokrácia lehetőségeivel, hogyan fejlődik községünk egy élhető kisvárossá. Mi meg minden kinti találkozás alkalmával rácsodálkoztunk Besigheim szépségére, a német precizitásra, és unásig kérdeztük, hogy „ti ezt hogy csináljátok”. Az évek alatt kellő tisztelettel dicsértük egymás borát, azzal hogy meg vagyunk mindketten győződve arról, hogy a sajátunk a jobb. Egyszóval jól éltük meg a testvér-települési kapcsolatot. De mint mindenen ezen a kapcsolaton is fog az idő. A gyökerek erősek, csak azok az indák, melyek eddig szorosra fűzték a kapcsolatot egy kicsit elgyengültek, megfásultak, új hajtásokra van szükség, hogy újra erősen tudjunk egymásba kapaszkodni. Ezen kell dolgoznunk nekünk városvezetőknek és mindazoknak, akik számára fontos ez a baráti kapcsolat.
(Tisztelt Polgármester Úr, kedves Steffen enged meg, hogy a 25 éves barátság emlékére egy kis ajándékot nyújtsak át neked.)
Tisztelt Ünneplők!
Egy ilyen jubileum méltó pillanat arra, hogy végiggondoljuk, hogy kik azok, akik munkásságukkal, elhivatottságukkal, tevékenységükkel olyat tettek közösségünkért, amely elismerést érdemel. Azt mondják a bölcsek, hogy egy korszak vagy egy személy tevékenységének megítéléséhez megfelelő történelmi távlatra van szükség. Lehet. Bár én azt vallom, hogy könyvekből, leírásokból nehezebb mindezt megtenni, mert mindazok, akik akkor velük együtt megélték azt az időt már nem tudnak minden egyéb körülményt elmondani, ami egy döntés meghozatalához kell. Így hát akkor, amikor mi a jelen kor szerintünk érdemes személyei közül választottunk felvállaltuk azt, hogy döntésünkben van szubjektum, netalántán emberi gyarlóság is. Ezzel együtt meg vagyok győződve arról, hogy egy közösség az elismerését lehetőség szerint még az arra érdemesnek tartott életében fejezze ki, mert így van értelme. Sajnálom, hogy volt, aki nem érezte át ezt a kivételes pillanatot és nem fogadta el tőlünk városunk legnagyobb kitüntetését, pedig a településért tett érdemei nem megkérdőjelezhetők. Mindezektől függetlenül abban a szerencsés helyzetben voltunk, hogy városunk közéletének egyéb területein is találtunk olyan személyeket, akiket példaként állíthatunk a ma és a jövő nemzedékének. Engedjék meg, hogy valamennyi a mai napon kitüntetésben, elismerésben részesülőnek köszönetet mondjak közösségünkért végzett tevékenységéért és gratuláljak az elismerésekhez.
Hölgyeim és Uraim, Kedves Vendégeink!
Wass Albert a következő képen fogalmaz:
„Az emberiség legnagyobb átka az elfogultság, mert az elfogultság megvakítja a látást, s gonosz irányba téríti a tömegeket. Csak megértés alapján lehet emberi közösségeket megtartani, legyen az a közösség család, nemzet, ország, vagy város. Az egymás iránt való türelem és megértés a társadalom legfontosabb kelléke. Ahol ez kivész az elfogultság miatt, ott minden összeomlik.”
Elődeink, bár nem minden korszakban ismerhették ezeket a gondolatokat, mégis ennek szellemében éltek, és hagytak nekünk örökséget. Kívánom, hogy a mi és az utánunk következők látása is legyen mindig éles, mert akkor ez a település, a mi Bátaszékünk még sok ilyen szép évfordulót ünnepelhet.
Köszönöm, hogy meghallgattak, és hogy együtt ünnepelhetünk a mai napon.
