Az ünnepség alkalmából elhangzott polgármesteri beszéd:

Tisztel Jelenlévők!

Szeretettel és tisztelettel köszöntöm mindannyiukat. Köszönöm, hogy eljöttek, hogy a hagyományoknak megfelelően megemlékezzünk Szent István államalapító királyunkról, valamint, hogy a kenyérszentelés szép szokásával a mindennapi kenyerünkért is hálát adjunk.

Tiszta szívvel összegyűlni és gondtalanul ünnepelni – nem is olyan könnyű. Nem könnyű, hiszen az elmúlt évtizedek során ünnepeinket mi magunk gyökeresen átalakítottuk és lassan már nem is arról szólnak, mint amiért létrejöttek. Ahogy közelítünk egy-egy jeles alkalom felé, ahogy fogynak előttünk a naptár lapjai, úgy lép előtérbe a média, és a politika. Gondosan leporolják a piros betűs napot, majd ki-ki a maga ízlése, igényei és nem utolsósorban céljai szerint öltözteti a neki tetsző köntösbe. Mai divatos szóval: aktualizálja az ünnepet. Évről-évre egyre erősödik ez a jelenség és valljuk be: a politika és a média kényszerű foglyaiként egyre nehezebbé teszi számunkra igazi valójában megülni az ünnepet.

Ennek ellenére elmondhatjuk: rohanjon bárhogy a világ, fújjon bármerről a szél, augusztus 20-a, s benne I. István király soha el nem halványuló alakja és az új kenyér ünnepe mindig része volt és része lesz a magyar nyárnak.

Hölgyeim és Uraim!

Szent István hatalmas elszántsággal, ugyanakkor végtelen alázattal szolgálta nemzetét. Puritán jelleme, megrendíthetetlen hite vezette munkájában, mely nyomán alakja példaként állt a későbbi korok nemzedékei előtt s állhat előttünk ma is. De vajon ott van e nagy királyunk eszmeisége vezetőink szívében? Hányan tekintjük valóban szolgálatnak a közért, a társadalomért vállalt munkát? Ott csengenek-e a fülekben István király intelmei, melyet Imre herceghez intézett, melynek egy sora ismét aktualitást nyert, mely így szól:

„Tartsd mindig eszedben, hogy minden ember azonos állapotban születik, és hogy semmi sem emel fel, csakis az alázat, semmi sem taszít le, csakis a gőg és a gyűlölség.”

Az lenne a jó, ha ezen intelmet, ezen üzenetet megértenék döntéshozóink és ennek szellemében irányítanák nemzetünket, országunkat.

Tisztelt Bátaszékiek!

Ha ma ránézek erre a nemzeti színű szalaggal átkötött új kenyérre, nem csak a finom jó illatú pékárút látom. Látom benne a dolgozó, áldozatra, tettre kész bátaszéki embereket. Ez a kenyér a miénk, hiszen a búzát, melyből sütötték valahol itt lengette szél városunk határában, bátaszéki pékek dagasztották a tésztáját és sütötték ropogósra.

Az új kenyér mindegyikünknek mást és mást jelképez. Valakinek a munka gyümölcsét, valakinek az idő múlását. Számomra Bátaszéket, a bátaszéki emberekért való tenni akarást, Bátaszékért történő összefogást jelképezi. Mert ahogy az új kenyér létrejöttéhez is együttműködésre, különböző emberek összedolgozásra van szükség, úgy csak együttműködéssel, összefogással teremthetünk Bátaszéken olyan feltételeket, amelyek kellenek a megélhetéshez, a helyben maradáshoz, a XXI. századi városi léthez. Mi képletesen szólva a magot már elvetettük! Most azok munkája, együttműködése kell, akik a növény szárba szökkenését és kalászosodását tudják segíteni. Mert csak így van esély arra, hogy mi Bátaszékiek a közeljövőben arathassunk, és új kenyeret tehessünk minden Bátaszéki asztalára.

Ezen gondolatok mentén szegem meg az új kenyeret.