Egyházművészeti kiállítás és Kincstár

bszekinfo 2024.09.30, 15:19

2024. szeptember 6-án nyílt meg a Számvevőségi kastély emeletén az Egyházművészeti kiállítás és kincstár. A gyűjtemény Bátaszék és az egyházilag hozzá kapcsolódó települések egyházművészeti emlékeit mutatja be. A kiállítás története 1992-ig nyúlik vissza, amikor a cikádori apátság alapításának 850. évfordulóját ünnepeltük. Akkor a Ferenc-házban tudományos konferencia volt, amelyhez egy kiállítás kapcsolódott Bátaszék egyházművészeti emlékeiből. Ennek a kiállításnak olyan nagy sikere volt, hogy a következő évben Herendi János plébános rendbe hozatta a templomban a sekrestye fölötti oratóriumot, Schroth Ádám pedig szép, egységes vitrineket és posztamenseket készített, így állandó kiállításként funkcionált. Probléma volt azonban a megközelíthetőség, hiszen a szűk csigalépcsőn idősek, mozgásukban korlátozottak nem tudták látogatni, illetve viszonylag kis helyiség volt, ahova például 10 főnél nagyobb csoportot nem lehetett bevinni. Ráadásul, ahogy a gyűjtemény bővült, egyre inkább raktárhoz hasonlított a kiállító terem, s méltatlan volt a felbecsülhetetlen értékű tárgyak tárolására és főleg bemutatására.

A Számvevőségi kastély megvásárlása és felújítása megteremtette a lehetőségét, hogy a gyűjtemény méltó helyre kerüljön. Ugyancsak ez biztosítja azt a lehetőséget is, hogy fennmaradjon, ill. az érdeklődők számára megtekinthető legyen. A bővülésnek is az a magyarázata, hogy a környék templomai, kápolnái nem voltak riasztó rendszerrel ellátva, így gyakran kirabolták őket, a legértékesebb tárgyakat már elvitték. Így járt a furkói kápolna, de Mőcsény plébániatemploma is. Ebből a megfontolásból történt az értékes tárgyak begyűjtése, például az Orbán-kápolna megmaradt felszerelési tárgyai így kerültek már jóval korábban a gyűjteménybe. A többi helyről, templomi raktárakból, padlásokról, vagy a bátaszéki plébánia pincéjéből kerültek a tárgyak a kiállításra. Egy tárgy kivételével mindegyik használaton kívüli.

A kiállítás tematikus. Az első teremben a barokk kor hangulatát idézzük meg. Itt kaptak helyet a páratlan ötvösgarnitúra mellett az Orbán-kápolna eredeti képei, a régi templom szobrai, az a hordozható Mária-szobor, amelyet a hagyomány szerint az ide települő németek hoztak magukkal Schwarzwaldból, valamint az 1878-ban elbontott bátai plébániatemplom oltárának barokk elemei. Ebből a teremből két bemutató szoba nyílik. Az egyikben kapott helyet a Hermann Egyed emlékszoba, a másikban az új templom részére készült tárgyak és 18. századi könyvek. Az egyik vitrin a templom felszentelésére 1903-ban készült ötvösgarnitúrát mutatja be, ide került két szobor, Leiwicsh Róbert alkotásai, aki a templom egész belső szobrászati munkáit készítette, de itt látható Hermann Egyed ezüst kelyhe és miseruhája, és az a miseruha is, amelyet az 1938-as eucharisztikus kongresszuson használtak.

A negyedik teremben kaptak helyet a textilek, zászlók és miseruhák. A zászlók közül kettőt emelünk ki. Szent Orbán pápát ábrázoló zászló lábához odafestették a 18. század végi Bátaszék látképét, ill. látható az a céhzászló is, amelyet 1848-ban készítettek. Számos 18. századi miseruha mellett itt kapott helyet a templom felszentelésére készült több miseruha garnitúra. Legértékesebb ezek közül a felszentelési palást, amelyet arannyal hímeztek, ill. az a garnitúra, amelyben a felszentelést végezték, s amely a hagyomány szerint Bécsben készült, és Ferenc József ajándéka volt a felszentelésre.

A kiállítást dr. Zombori István történész, nyugalmazott múzeumigazgató, a szegedi Gál Ferenc Katolikus Egyetem professzora nyitotta meg, aki köszöntőjében azt mondta, hogy ez a gyűjtemény nem egy egyszerű kiállítás, hanem Bátaszék Város és a Pécsi Egyházmegye új múzeuma.

Az állandó kiállítást bárki – a Keresztély Gyula Városi Könyvtárban a 74/493-076-os telefonszámon való bejelentkezést követően – megtekintheti.

                                                           Sümegi József, a kiállítás létrehozója

Képek

Akadálymentes Változat


 Nagyobb betűméret
 Kissebb betűméret
 Magas kontraszt
 Negatív kontraszt
 Visszaállítás