Esélyegyenlőségi fórum a Városházán

cikador 2022.11.09, 13:00

Esélyegyenlőségi fórum a Városházán

 

Diószeginé Halász Orsolya, a Helyi Esélyegyenlőségi Fórum képviselője vezette le azt a tanácskozást, ahol újratárgyalták és megalkották a következő 5 évre szóló esélyegyenlőség előmozdítását támogató intézkedési tervet.

A meghívott önkormányzati képviselők közül egyedül Molnár Péter volt jelen, valamint a Gondozási Központ, a Városi Könyvtár és a Petőfi Sándor Művelődési Ház képviselői mellett a Roma Önkormányzat elnöke, Horváth Elekné, valamint a helyi gimnázium képviselője egyeztettek.

A parázs vitákat követően igyekeztek a felek konszenzusra jutni, és – az előzőekben már megvalósult elemeket kivéve – a bizonytalan tételeket megvitatva, és új pontokat felvéve elfogadásra került a terv, ami a képviselőtestület elé kerül.

A véleményeket összehangolva megállapítható, hogy egyre többen vannak a településünkön, akik mélyszegénységben élnek, és ahogyan régebben jellemzően a roma családok tagjait érintette a probléma, addig 2022-ben az ő számuk elenyésző, és leginkább a magyar családok mindennapi megélhetése vált bizonytalanná.

Az intézkedési terv tartalmazza az egészségügyi felmérések minél szélesebb körben való elvégzését, és a nők esélyegyenlőségének elősegítésére javasolt feladatokat, de kiemelten hangsúlyos probléma a családon belüli erőszak kérdése is. A Gondozási Központ, az önkormányzat és a rendőrség is érintett, illetve intézkedhet ezekben az ügyekben. Ehhez mindenképpen összehangolt munka szükséges, amellyel kapcsolatban a közeljövőben egyeztetnek az érintettek. Az idősek gondozása, támogatása is mindenképpen fontos eleme a Helyi Esélyegyenlőségi Programnak. Az elmúlt időszakban sikerült néhány eszközt beszerezni az idősek nappali ellátását szolgáló intézménybe, megkönnyítve ezzel a mindennapi ellátást, de még mindig a legnagyobb segítség egy új épület megvalósulása volna.

A felnőttképzés nehézkes, pedig fontos lenne azok számára, akik 6 vagy 8 osztályt végeztek csak el. Akár egy gépjárművezetői jogosítvány megszerzése, egy szakma elsajátítása munkalehetőséget ad a hátrányos helyzetben élők számára. A szakmai képzések ingyenesek, sőt olyan lehetőség is van, hogy a szakképzést vállalóknak fizetést is adnak a tanulmányaik végzése alatt.

Az, aki úgy érzi, hogy segítségre van szüksége, a Gondozási Központ és az önkormányzat munkatársait keresse!

Képek

Akadálymentes Változat


 Nagyobb betűméret
 Kissebb betűméret
 Magas kontraszt
 Negatív kontraszt
 Visszaállítás