Flórián napján
A hagyományoknak megfelelően 1991 óta újra minden évben május 4-én tartjuk A magyar tűzoltók napját, ami egyben Szent Flórián napja is, aki a tűzoltók védőszentje, valamint megtestesítője a tűzoltói munka lényegének: a bátorságnak, az önfeláldozásnak, az állhatatosságnak, a becsületnek és az emberek megsegítésének.
Május 4-én, felidézve az ünnephez kapcsolódó népszokásokat kívánunk jó egészéget a tűzoltóink áldozatos munkájához.
Az árvizek és a tűzvészek ellen védő Szent Flórián alakja a 15. század végén vált közismertté főként Bajorországban, Ausztriában és Magyarországon. Hazánkban a középkor végén a Szepesség német lakta vidékein kezdték tisztelni Szent Flóriánt, ez a tisztelet a 17. században terjedt el általánosan. Eleinte az árvizek ellen kérték segítségét, de kapcsolatba hozták a tűzzel is, mert azt tartották, hogy ifjúkorában imádságára kialudtak egy égő ház lángjai.
Szent Flóriánt szokták úgy is ábrázolni, hogy kezét malomkőre helyezi, vagy nyakába kötözött kővel vízbe vetik, illetve (Kelet-Európában) római tiszti egyenruhában egy dézsa vízzel egy hozzá képest apró ház vagy városka tüzét oltja ki.
Nemcsak a tűzoltók, a tűzzel dolgozók (a sörfőzők, fazekasok, pékek, kéményseprők) védőszentje, hanem azoké is, akiket vízbefúlás ár-és tűzveszély fenyeget.
Szent Flórián névnapján a népszokások is a tűzzel kapcsolatosak. Ünnepén tiszteletére böjtöt és körmenetet tartottak, képét vagy szobrát a ház homlokzatára tették. Napja „tűztiltónap” is volt. Sok faluban ekkor nem raktak tüzet (például Lendván és környékén), nem sütöttek kenyeret (göcseji falvakban), és a kovácsok nem dolgoztak. Máshol viszont épp ezen a napon gyújtottak új tüzet, ősi módon, napfelkelte előtt, két fadarab összedörzsölésével, és a falu lakossága erről a közös tűzről gyújthatta meg saját tüzét. A Mura-vidéken Flórián napján asszony nem, csak férfi rakhatott tüzet. Tűzgyújtás előtt kezet kellett mosni és szétpermetezni egy kis vizet, hogy a tűzvészt elkerüljék.
