Megint egy nappal öregebbek lettünk,
mert az évek gyorsan szaladnak felettünk!
Volt már részünk jóban és rosszban is,
sok mindent átéltünk, így utólag is...
 

Bár nem az számít, hány évet írhatunk,
és az emlékeinkre miképpen gondolunk...!
Senki nem fogja számon kérni tőlünk, hogy
szívünkben vajon mennyi szépet őrzünk...

(Kovács Gabriella: Csak az évek múlnak el…)

Az ENSZ közgyűlése 1991-ben nyilvánította október 1-jét az Idősek Világnapjává. Ez az ünnep az idősekért van, róluk szól. A fiatal nemzedék az elődök által megalkotott világba születik bele. Ők sokat segítenek nekünk tapasztalataik átadásával, véleményük, bölcsességük megosztásával. Szebbé és reménytelibbé teszik életünket.

Október 1-jén megtelt a művelődési ház nagyterme, ahol elsőként Aradszky László műsora fogadta a megjelenteket. A közel egy órás program alatt elhangzottak az ismert dallamok és sikerült kedves, vidám hangulatot teremteni. Ezután Kemény Lajos, a Közművelődési, Oktatási, Ifjúsági és Sport Bizottság elnöke mondta el ünnepi gondolatait. A rendezvény végén egy kis állófogadás várta a vendégeket, melyet kellemes, nosztalgikus beszélgetés, ritkán látott ismerősök kedves mosolya, szava kísért. Aradszky Lászlónak pedig még volt ideje arra is, hogy a program után dr. Bozsolik Róbert polgármester kíséretében megnézze a Molyhos Tölgyet.

DB

Kemény Lajos elhangzott beszéde:

Kedves Szépkorú Barátaim!

Aradszky művész úr fergeteges műsora után nem könnyű bölcsességeket mondani az öregkorról úgy, hogy közben a búfelejtő hangulat mindnyájunkban megmaradjon.

A közhiedelem szerint az ember az életkor előrehaladtával egyre tapasztaltabbá, egyre bölcsebbé válik. A régi világban – a múlt évszázadban (évezredben), és korábban – ezek a tapasztalatok jogosították fel az időseket a közösségek vezetésére – gondoljunk csak az olyan elnevezésekre, mint például a „vének tanácsa”. Az élettapasztalat hatalmazta fel a korosztályt a fiatalok irányítására, akár egy-egy népesebb család vezetésére is. A paraszti világban ez a tapasztalat olykor a túlélés forrása lehetett, ha aszály, jégverés pusztította el a termés egy részét, és túl kellett élni a „hét szűk esztendőt”.

A mai, gyorsuló világunkban azonban könnyen értékét veszítheti a korábban még oly értékes tapasztalat is, ha a helyére teljesen új eszközök, ismeretlen eljárások lépnek – mint például a számítógép, az okos telefon, stb. A változások sebessége bizonyára kisebb volt korábban, mint napjainkban, az idősek tisztelete azonban az emberi kultúra része volt –  most egy kissé óvatosabban fogalmazok – és megmaradt a mai napig.

Az idősek tiszteletének mértéke, evidenciája döntően neveltetés kérdése. Aki gyermekkorától látta, megtapasztalta szüleitől ezt a tiszteletet, az bizonyára továbbörökíti majd saját utódai számára is. De ahogyan bármilyen tapasztalatot, rutint csak tevékenység végzésével lehet szerezni, úgy továbbörökíteni is csak generációk együttélése során volna lehetséges. Ez utóbbi azonban egyre ritkább.

A generációk úgy követik egymást, mint a lépcsőfokok. Feljebb jutni, előrébb haladni csak az előző lépcsőfokra támaszkodva, onnan elrugaszkodva lehet. Aki ezt megérti, képes harmóniában élni a különféle életkorúak, fiatalok és idősek társaságában. Az ilyen ember meglátja azokat az értékeket, amelyeket az elődei a mai idősek – teremtettek, és képes építeni rá. Ezzel példát mutat az őt követő nemzedékeknek is – hogy milyennek kell lennie a generációk közti kapcsolatoknak.

Mit mondjunk az Idősek Világnapján a ma időseinek – akik az ENSZ meghatározása szerint: a 60 éven túli korosztályokat jelentik? Legyenek büszkék a generációjukra. Olyan lépcsőfokot építettek, amelyre bátran támaszkodhatnak a következő nemzedékek.

József Attilával együtt mondhatják, mondhatjuk:

Én úgy vagyok, hogy már száz ezer éve
nézem, amit meglátok hirtelen.
Egy pillanat s kész az idő egésze,
mit száz ezer ős szemlélget velem.

Látom, mit ők nem láttak, mert kapáltak,
öltek, öleltek, tették, ami kell.

Legyenek aktívak, hogy ha csökkenő képességekkel és lendülettel is, de még mindig részesei világunk fejlődésének.

Aki a „Hogy vagy?” - kérdésre kevés öniróniával így válaszol:

• „Korszerűen!”

Az-az: a korom szerint, amire 60 – 70 – 80 évesen képes vagyok. Természetesen idősödve mindenki visszatekint. Sajnálja a megállíthatatlanul rohanó időt és benne önmagát. És azért vannak a költők, hogy ezt az érzést helyettünk, velünk megfogalmazzák:

Arany János:

Oh, mint szeretném újra élni
   Az ifjuság arany korát,
Még egyszer újra átremélni
   Hosszú reményeim sorát, -
Hévvel haladni a tetőnek,
   Borítaná bár köd, homály -
Míg fénybe' most, a lejövőnek
   Ragyogva, de mögötte áll!