Testületi ülésen hallottuk

cikador 2021.08.26, 15:02

Testületi ülésen hallottuk

 

A képviselők közül öten vettek részt a szerdai testületi ülésen, ahol a 16 napirendi pont között szerepelt a város 2021. évi költségvetésének első féléves teljesüléséről szóló beszámoló, valamint tájékoztató hangzott el a 2021. I. félévi adó- és számlatartozások ki- és befizetéséről.

Sor került a BÁT-KOM 2004 Kft., a Bátaszékért Marketing Nonprofit Kft. és a Bátaszéki Mikrotérségi Óvoda, Bölcsőde és Konyha első féléves beszámolójára is. A részletes tájékoztatót a bataszek.hu/onkormányzat oldalon olvashatják.

Puskás Imre képviselő úr napirend előtti felszólalásában elmondta, hogy Horváth István országgyűlési képviselővel és Zsikó Zoltán képviselő úrral a napokban egyeztettek arról, hogy milyen forrásokat tudnak Bátaszékre hozni a településünk fejlesztése, fejlődése érdekében. 

Négy ügyben több mint 100 milliós forrásra számítanak, így a kövesdi bekötőút felújítására, a Számvevőség épületének a homlokzati felújítására, a Bodega Sörözőnél lévő játszótér megújítására és a Bátaszéki Felvidék Néptánc Egyesület majdan megvásárolni kívánt épületének a felújítására nyújtottak be forrásigényt a Kormányhoz. Bíznak abban, hogy a kért támogatási összeg megérkezik, és az itt élőket fogja szolgálni.

Bátaszék Város Önkormányzata a 2021. évi költségvetési rendeletének hatályba lépését követően értesítette a városban működő civil szervezeteket, hogy mivel jelentős forráselvonások érték az önkormányzatokat – így Bátaszék Város Önkormányzatát is – ezért a civil szervezetek támogatási igényét szolgáló pályázat kiírását feltételesen az év második felére ütemezte. A pénzügyi forrás megteremtését követően, és az önkormányzati rendelet alapján 2021. július 5. napján megtörtént a helyi székhelyű civil szervezetek számára kiírt pályázati felhívás közzététele. 2021. augusztus 5. napjáig harminc nap állt a pályázók rendelkezésére a pályázatuk benyújtására, amely időpontig 14 civil szervezet nyújtotta be a kérelmét. A pályázatok, egy kivételével megfeleltek a kiírásban szereplő formai és tartalmi követelményeknek, néhány szervezet esetében voltak hiányosságok, amelyeket valamennyien pótolták. A testület döntése szerint 12 civil szervezet az általuk kért támogatási összeget megkapja, egy egyesület kérelmét pedig módosítással hagyta jóvá a testület, ami szerint a Bátaszéki Székelyek Baráti Köre is 500 ezer forint támogatásban részesül majd.

Kitűzték a közmeghallgatás időpontját, amelyik 2021. szeptember 29-én, 16 órakor lesz a Városháza Házasságkötő termében. Erre az alkalomra minden lakost várnak, éljenek a lehetőséggel!

Bátaszék belterületének egyes részein közlekedési szabályozásra van szükség. Az előzőekben a Volánbusz vasárnapi különjáratára (amelyik a katolikus misére szállítja a hívőket) történő le- és felszállás megkönnyítése miatt – a templom déli oldalánál – „Megállni tilos” „Kivéve autóbusszal vasárnap 9-12 között” korlátozó tábla került kihelyezésre. Viszont a Petőfi utca ezt feloldja, ezért a korlátozó táblákat innen ismételten ki kell helyezni. A Szenes út és a Perczel utca kereszteződésénél hiányzik egy „Elsőbbségadás kötelező” tábla, amelynek a kihelyezése a balesetek elkerülése miatt nagyon fontos. A Szabadság utca 3. szám alatt létesítendő parkoló miatt szükséges a forgalom szabályozása, amelyik az alábbiak szerint történne:

a parkoló bejáratánál egy „Parkoló” és egy „Egyirányú forgalmi út” tábla

a parkoló kijáratánál egy „Elsőbbségadás kötelező” és „Kötelező haladási irány jobbra” és egy „Behajtani tilos” tábla

a parkoló előtt „Megállni tilos” és „40 méter” kiegészítő tábla.

Bátaszék városának a Parkolási Koncepcióját is elfogadták. Többek között lesz új parkoló a most átadott Székely Ház, és a majdan kialakításra kerülő Felvidék Ház környékén, valamint hamarosan megépülnek a Szabadság u. 3 szám alatt lévő parkolóhelyek és az orvosi rendelővel szemközti, Kossuth u. 49. ház helyére tervezett parkolók is.

2015-ben a Bátaszéki Vadásztársaság által megvásárolt Budai u. 134-es, régi Postakocsi épületét folyamatosan újítják, amihez most félmillió vissza nem térítendő támogatást kért a Vadásztársaság az önkormányzattól, amelyet a testület jóvá is hagyott, így hamarosan – a tetőszerkezet felújítása után – új homlokzatot is kap az épület.

A testületi ülésről többet megtudhatnak az önkormányzat weboldalán, a testületi jegyzőkönyvekből.

 

 

 

 

 

 

Akadálymentes Változat


 Nagyobb betűméret
 Kissebb betűméret
 Magas kontraszt
 Negatív kontraszt
 Visszaállítás