TRIANON 100

Száz esztendeje írták alá a Párizs melletti Versailles Nagy Trianon-kastélyában az első világháborút lezáró békediktátumot, amelyik Magyarországtól elvette a területe kétharmadát (283 ezer négyzetkilométer helyett 93 ezer maradt), a lakossága több mint felét (18,2 millió fő helyett 7,6 maradt), és éppen tíz éve, hogy az Országgyűlés döntése értelmében június 4-én az ország a nemzeti összetartozást ünnepli. Egy éve pedig a nemzeti összetartozás évévé vált 2020. Ebből az apropóból gyűltek össze az emlékezők a bátaszéki emlékműnél, hogy a járványügyi előírások betartása mellett egy rövid, szolid ünnepély keretében emlékezzenek, elmélkedjenek, és nyilvánvalóvá tegyék a kerek évfordulón is, hogy mi, magyarok, éljünk bárhol is, ÖSSZETARTOZUNK.

A béke feltételeit magyar részvétel nélkül határozták meg az 1919-ben kezdődött békekonferencián, amelyik arra irányult, hogy a világháborúban győztes nagyhatalmak Európa új térképét és rendjét felvázolják. A magyar véleményt először 1920. január 16-án fejthette ki a magyar delegáció vezetője, Apponyi Albert, merőben feleslegesen citálva népességi-etnikai viszonyokat, közjogi felállást. Májusban a magyar kormány a béketerv láttán azonnal lemondott, ezt követően Bénárd Ágoston népjóléti miniszterre és Drasche-Lázár Alfréd rendkívüli követre maradt a feladat, hogy aláírja a dokumentumot, előbbi tiltakozásul nem ült asztalhoz az aláíráskor.

A leglátványosabb és legérzékenyebb veszteség a területi csonkítás volt, amelyik az ipar harmadát és a nemzeti jövedelem kétharmadát is semmivé tette az ország számára, és 3,2 millió magyar szorult a határokon túlra, felük összefüggő tömbben, a határok mentén. A szerződés maga 14 részből és 364 cikkből állt, az ismert részletek mellett megtiltották Magyarországnak az államszövetségre lépést (felbontva a monarchiát), a haderő létszámát 35 ezer főben maximalizálták, korlátozták a fegyvergyártást, és 30 éven át jóvátételt kellett fizetni az okozott háborús károkért, lekötve a magyar állam minden bevételét.

Az 1920. június 4-én aláírt trianoni békeszerződés a magyar kultúra fejlődésében is fordulópontot jelentett, ugyanis a békediktátum következtében nemcsak a történelmi Magyarország, hanem a magyar irodalom, a magyar kultúra is darabjaira szakadt. Számos vers megörökítette a trianoni traumát. Juhász Gyula 1920-as A békekötésre című költeménye első versszakában így állított emléket a tragikus békének: „Magyar Tiborc, világ árvája, pórja/ Nézz sírva és kacagva a nagyokra, / Kik becstelen kötéssel hámba fognak, /Hogy tested, lelked add el a pokolnak!”. Áprily Lajos, erdélyi származású költő négy sorban (A legyőzöttek strófája) foglalta össze a trianoni eseményeket: „Múltunk gonosz volt, életünk pogány / Rabsors ma sorsunk s mégsem átkozom: /Jó, hogy nem ültem győztes-lakomán / S hogy egy legázolt néphez tartozom”.

A bátaszéki városi megemlékezésen meghallgathatta a közönség Székely János Virágok átka című versét a szekszárdi Csizmazia Dóra előadásában. Dóra – aki az I. Béla Gimnázium tanulója – a februárban megtartott Géza-napi versmondó versenyen, amelyiknek a témája szintén Trianon volt, a versmondásával első helyezést ért el, és a hallgatóság közönségdíját is ő kapta.

A versmondást követően Tanner Vilmos előadásában hallhatták a jelenlévők Csizmadia Sándor Kicsiny Magyarország című szerzeményét.

Kürtösi Krisztián plébános úr és Fekete Zoltán református lelkész úr a megemlékezés szellemében tolmácsolta gondolatait.

A rendezvény végén mindenki elhelyezhette a trianoni emlékműnél a virágját, a koszorúját és a mécsesét. A megemlékezést a Szózat hangjai zárták.