Részletes keresés

0 emlekeztetesul_es_figyelmeztetesul_arra_hogy_soha_tobbe

Emlékeztetésül és figyelmeztetésül arra, hogy soha többé...

Hetven évvel ezelőtt 1946. november 28-án gördült ki a vasútállomásról az a tehervonat, amely a bátaszéki német családok kitelepítésének kezdetét jelentette.

Hetvenkét évvel ezelőtt, 1944. december 28-án a mai gimnázium épületében gyűjtötték össze azokat a fiatal bátaszékieket, akiket azután januárban Bajáról „egy kis munka” ígéretével hosszú évekre Oroszországba hurcoltak. Ezekre a tragikus eseményekre emlékeztek mindazok, akik elfogadták a német egyesület és a német önkormányzat meghívását november 26-án a művelődési házba.

Emberi jelenlét, fotók, zene és tánc. Kimondott szó nélküli, mégis erőteljes hatású színpadi emlékműsorral kezdődött a program, melynek szereplői Halasi Henrietta táncosai, színjátszók és egyesületi tagok voltak.

Dr. Bozsolik Róbert polgármesteri köszöntőjében beszélt az egykori bátaszékieket érintő eseményekről és kiemelte az emlékezés mindenkori fontosságát.

A program főelőadójaként dr. Marchut Réka, a Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségtörténeti és Etnopolitikai Osztályának tudományos munkatársa részletesen ismertette a magyarországi németek sorsának alakulását és kifejtette a tömeges kitelepítések eltervezését és lebonyolítását mozgató elképzeléseket, döntéseket.

Dr. Gerner Éva főszerkesztő (Unser Bildschirm) a bátaszéki Katzenberger Károlynéval készített riportfilmjét hozta el és mutatta be, melyben Marcsi néni az oroszországi elhurcolásáról és az ott eltöltött évekről mesél.

Az ünnepség résztvevői ezután a bátaszéki német emberekről, családokról készült archív fotók kiállítását tekintették meg, majd a gimnázium falán lévő „Malenkij robot” emléktábla megkoszorúzására került sor.

Az emlékprogram a vasútállomás peronján lévő kitelepítési emléktáblánál zárult. 70 évvel ezelőtt, amikor a hazájukból elűzött emberekkel teli vonat elindult a bátaszéki vasútállomásról, a helyi zenekar a magyar himnuszt kezdte játszani. Az emléktábla megkoszorúzása után a Bátaszéki Ifjúsági Fúvószenekar előadásában szólaltak meg a magyar himnusz hangjai, emlékeztetésül és figyelmeztetésül arra, hogy soha többé!

A jubileumi emlékprogram megrendezését az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a TETT támogatta.

stang

 

Tovább olvasom
0 cikador_magazin_20161010

Cikádor magazin 2016.10.10.

Témák: Őszi könyvhét, Szecskabál, Anyatejes nap

Tovább olvasom
0 anyatejes_nap_2018ban_is

Anyatejes nap 2018-ban is

Bátaszéken, mint minden évben most is, megtartották az Anyatejes napot november 8-án, a Bátaszéki Védőnői Szolgálat munkatársai segítségével, amelyre a 2017-ben született kisgyermekeket és anyukájukat várták.

Tovább olvasom
0 mini_galeria__lengyel_kamilla_amator_festomuveszno

Mini Galéria - Lengyel Kamilla amatőr festőművésznő...

Aki ellátogat a Kersztély Gyula Városi Könyvtárba május hónapban az felejthetetlen élménnyel gazdagodik. 

Tovább olvasom
0 rendorfokapitanysag_fokozott_ovatossagra_inti_az_allampolgarokat

Rendőr-főkapitányság fokozott óvatosságra inti az államp...

Beköszöntött az adventi időszak, a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság fokozott óvatosságra inti az állampolgárokat

Tovább olvasom
0 cikador_ujsag_2016_junius

Cikádor Újság 2016. június

A TARTALOMBÓL: 

XVI. Tett-re Kész Nap Bátaszéken

Gyermekek fényvédelme

Az eső sem moshatta el a IX. Bátaszéki Triatlon Kupát

Véget ért a gyermekek megyei kosárlabda-bajnoksága

Tovább olvasom
0 cikador_ujsag_2017_augusztus__jubileumi_kulonszam

Cikádor újság 2017. augusztus - jubileumi különszám...

Bátaszék 875 éves jubileumára kiadott különszám.
Beszámoló az ünnepségről, kulisszák mögött, érdekességek.

Tovább olvasom
0 video_az_ev_faja_verseny_2015os_gyozteserol

Videó az Év Fája verseny 2015-ös győzteséről

A bátaszéki Molyhos Tölgyről

Tovább olvasom
0

Bátaszéki lány vagyok

Tovább olvasom
0

2017.11.15. rendkívüli testületi ülés

Tovább olvasom
0 cikador_magazin_2016_januar_11

Cikádor magazin 2016. január 11.

E Cikádor magazin témái: A Bukovinai Székelyek Országos Szövetségének gyűlése, "Történelem emberközelben" - Sümegi József előadásainak előzetese, Városkörnyéki úszóverseny, Archív felvételek 1994-ből, a Fenyő Kupáról.

Tovább olvasom
0

25/2016.(XII.08.) önkormányzati rendelet a helyi közműve...

Tovább olvasom
0 lakossagi_forum__telepulesrendezes

Lakossági fórum - településrendezés

Csekély érdeklődéssel zajlott november 21-én az a lakossági fórum, melyet Bátaszék Város Önkormányzata kezdeményezett a város településrendezési eszközeinek felülvizsgálatáról.

Tovább olvasom
0 tajekoztato_-_tarr_kft

Tájékoztató - TARR Kft.

Értesítjük a tisztelt Lakosságot, hogy a TARR Kft. tájékoztatása szerint a helyi televízió digitális sugárzása megkezdődött a 17-es csatornán.

Tovább olvasom
0

2018. évi társulási ülések jegyzőkönyvei

Tovább olvasom
0 tajekoztato__dietas_ebed_igenybevetelenek_lehetosegerol

Tájékoztató diétás ebéd igénybevételének lehetőségéről...

Ezúton tájékoztatjuk a tisztelt érintetteket, hogy Bátaszék Város Önkormányzata Képviselő-

testületének döntése értelmében 2016. december 1-jétől a Bátaszéki Mikrotérségi Óvoda és

Bölcsőde által üzemeltetett konyhán (Bátaszék, Budai u. 9-11.) bevezetésre kerül a diétás

ebéd.

A diétás ebédért fizetendő térítési díj mértéke megegyezik az eddig fizetett térítési díj

összegével.

Az érintett gyermekek részére a szülő a nevelési-oktatási intézményben igényelheti a diétás

ebédet, amennyiben a gyermek rendelkezik erre vonatkozó szakorvosi igazolással. Azok a

gyermekek, akik jogszabályi előírások alapján ingyenes vagy kedvezményes étkezésben

részesültek, ezen jogosultságuk a diétás ebéd esetén is fennáll.

Kondriczné dr. Varga Erzsébet

jegyző

Tovább olvasom