Részletes keresés

0

2018. május 08-i rend testületi ülés

Tovább olvasom
0 bataszek_-_besigheim_25_eves

Bátaszék - Besigheim 25 éves

Az idei évben ünnepeli Bátaszék testvérvárosi kapcsolatának 25. évfordulóját a németországi Besigheimmel. Ebből az alkalomból egy csodálatos hétvégét tölthettek el a bátaszéki delegáció tagjai Németországban. 2017. április 7-én, pénteken a küldöttség érkezése után Steffen Bühler, Besigheim polgármestere és dr. Bozsolik Róbert, Bátaszék polgármestere ünnepélyes keretek között írták alá a partnerségi okiratot, mely alkalmat a Walheimi Harmonikaklub előadása tette ünnepivé. Szombaton borkóstolóval egybekötött sétakocsikázáson vettek részt a vendégek, majd ezt követően együtt grilleztek a BDS-Fachgruppe Juxsspiele tagjaival. Este a Stadtkapelle éves koncertjére került sor. Vasárnap a virágvasárnapi mise után Steffen Bühler a Városházán megnyitotta azt a kiállítást, melyen városaink közös emlékeit mutatták be. Az ezt követő hagyományos Húsvéti Vásáron Bátaszék borokkal, mézzel, hímes tojásokkal és számos ajándéktárggyal kedveskedett az érdeklődőknek, bemutatva ezzel városunk kézműves termékeit. A 25 éves testvérvárosi kapcsolat ismét bővült egy színes programokkal teli hétvégével, amelyet remélhetőleg még sok követ majd a két város gazdasági, kulturális és baráti kapcsolatainak gyarapításáért.

Tovább olvasom
0 allas_hirdetes_igazgatasi_ugyintezo_munkakor_betoltesere

Állás hirdetés igazgatási ügyintéző munkakör betöltésére...

Állás hirdetés igazgatási ügyintéző munkakör betöltésére

Tovább olvasom
0 civil_a_palyan

Civil a pályán

Dr. Bozsolik Róbert polgármester március 19-én civil fórumra hívta a bátaszéki szervezetek, egyesületek, klubok vezetőit, amelyen a jelenlévők többek között tájékoztatást kaptak az önkormányzat által meghirdetett támogatási lehetőségről, beszámolót hallgathattak meg a 2019-es városi rendezvényekről és a város nemzetközi kapcsolatainak a fejlesztéséről.

Tovább olvasom
0 nyari_diakmunka_10961

Nyári diákmunka

Azon diákok jelentkezését várjuk, akik szívesen dolgoznának július és augusztus hónapban diákmunkásként napi 4 órában.

Tovább olvasom
0 boldog_uj_evet_kivanunk

Boldog Új Évet kívánunk!

Tovább olvasom
0 ev_faja__lehet_szavazni

Év fája - lehet szavazni!

Bátaszék Város Önkormányzat benevezett az „ÉV FÁJA” elnevezésű versenybe, melyet az Ökotárs Alapítvány írt ki 2015. májusában. 67 nevező közül a bátaszéki pályázat továbbjutott a zsűri által kiválasztott 15 közé, és 2015. szeptember 7-étől október 18-áig kerül sor a verseny legizgalmasabb részére, kinek a fája kapja a legtöbb szavazatot?
A mi pályázatunk Bátaszék legöregebb fájához kötődik, a település büszkesége a Szent Orbán Kápolna előtti MOLYHOS TÖLGY.

Tovább olvasom
0 gyoztunk

Győztünk!

GYORSHÍR: nyert a Molyhos tölgy!

Tovább olvasom
0 fergeteges_hangulat_az_i_bataszeki_bornapokon

Fergeteges hangulat az I. Bátaszéki Bornapokon

Hosszú hónapok munkája, szervezése érett be szeptember 9-10-11-én az elsőként megrendezett Bátaszéki Bornapokon. A hagyományteremtő szándékkal létrehozott eseményen a korábbi szüreti felvonulást és az azt követő kulturális programokat bővítettük ki ebben az évben. A Tájház és a Számvevőség kiállításai is megtekinthetőek voltak, illetve három információs pont segítette az érdeklődőket. A programok ideje alatt kirakodóvásár, gasztro- és borudvar, valamint vidámpark várta a vendégeket. A rendezvényen összesen 13 borászat képviseltette magát: Mestrineli & Oenopolium, Gerencsér Pince, Mauthner Családi Pince, Werner Pince, Garai Pince, Twickel Szőlőbirtok, Márkvárt Papa Pincéje, Posta-Borház Kft., Prantner Pince, Borbényi Szőlőbirtok, Bodri Pincészet, Szeleshát Szőlőbirtok és a Vár-Bor Kft.

Szeptember 9-én, pénteken a Turisztikai Információs Pont (TIP) átadásával kezdődött meg a három napos rendezvény. Az információs pontban bátaszéki ajándéktárgyak, valamint helyi termékek, borok vásárolhatóak majd, és természetesen minden információt megtalálhatnak a városról. A pénteki színpadi produkciót a Bátaszéki mazsorettek és a Best Street Team műsora nyitotta meg, majd dr. Bozsolik Róbert polgármester köszöntő beszéde következett. A meghívottak részére ezt követően polgármester úr állófogadást tartott a művelődési házban, ahol a nagysallói Szivárvány Asszonykórus is közreműködött. Közben már a 2013-ban alakult bátaszéki Idióták zenekar csapott a húrok közé a színpadon, majd a Bikini fergeteges koncertje zárta a pénteki programokat.

Szombaton már a reggeli óráktól megindult a sürgés-forgás a területen, hogy a 14 órakor kezdődő programokra minden elkészüljön. A szüreti felvonulással együtt tartottuk idén a II. Géza koronázási menetet, majd a ceremóniát is a Romkertben, mely során a II. Géza Gimnázium tanulói és tanárai elevenítették fel korhű jelmezekben a koronázást. Az I. András Király Lovagrend – szintén hagyományos – bemutatója után már kezdődött is a színpadi műsor. A délután folyamán fellépett a Bartina Néptánc Egyesület, a Bátaszéki Felvidék Néptánc Egyesület – mindkét csoportot a Csurgó zenekar kísérte, a Vivat Bacchus, a Bátaszéki Heimat Német Nemzetiségi Tánccsoport, a Bátai Sárköz Néptánc Egyesület, a Pántlika zenekar, valamint a Tűzvirág Táncegyüttes. Este Tóth Gabi, majd A Nyughatatlan zenekar műsora szórakoztatta a megjelenteket és végül utcabállal zárult ez a nap, melyen a Wery-TAKE zenekar húzta a talpalávalót. A szombati napra Makk Norbert kulináris kóstolóval is készült „Falatkákba öltöztetett szüreti ínyencségeket” hozott, melyek szinte pillanatok alatt elfogytak.

Vasárnap 15 órától indultak a programok: Szandi, Desperado és Zoltán Erika léptek a színpadra és gondoskodtak a remek hangulatról, majd a bornapokat dr. Bozsolik Róbert összegző gondolatai után a Balkan Fanatik koncertje zárta. Ezen a napon játszóház is várta a gyermekeket a Moccantó Játszoda közreműködésével.

Nagyon örülünk, hogy mindhárom napon rengetegen kilátogattak a rendezvény helyszínére, élvezték a borokat, ételeket és a műsorokat. Köszönet jár minden közreműködőnek, akinek jóvoltából zökkenőmentesen lezajlott a hétvégi program. Reméljük, hogy mindenki, aki eljött, jól érezte magát és a következő bornapokra is ellátogat majd.

DB

Tovább olvasom
0 ujszulottet_koszontottunk_!

ÚJSZÜLÖTTET KÖSZÖNTÖTTÜNK !

Tovább olvasom
0 rendorfokapitanysag_fokozott_ovatossagra_inti_az_allampolgarokat

Rendőr-főkapitányság fokozott óvatosságra inti az államp...

Beköszöntött az adventi időszak, a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság fokozott óvatosságra inti az állampolgárokat

Tovább olvasom
0 besigheim_jatszoter__beszamolo

Besigheim játszótér - beszámoló

Besigheim Játszótér címmel 7. alkalommal tartott egész napos rendezvényt a Keresztély Gyula Városi Könyvtár.

Tovább olvasom
0 besigheim_jatszoter_-_ujra

Besigheim Játszótér - újra

A Keresztély Gyula Városi Könyvtár és a Bátaszéki Nagycsaládosok Egyesülete jóvoltából ismét megtelt a Besigheim Játszótér.

 

Tovább olvasom
0 cikador_ujsag_2015_november

Cikádor Újság 2015. november

Tovább olvasom
0 cikador_magazin_2016_februar_8

Cikádor magazin 2016. február 8.

E Cikádor magazin témái: Gazdafórum, Dorottya - nap az általános iskolában, Székely disznóvágás, Kismama klub - első napok a babával.

Tovább olvasom
0 nepmese_napja__8964

Népmese napja

Tanmese a könyvtárban

Történt egyszer egy szép őszi napon…

Összejöttünk szépen, nagyok.

Felidéztük a régi meséket.

Tanulásgossá tettük a gyerekkort.

Margit néni azt mondta: Nem tudom!

Te nem tudod!? mondta Vera- aki egész életében mesél nekem!?

És akkor előkerült egy kis bagoly:

Megpróbálom megérteni a meséket

Repülni már jól tudok, de mesét írni nem tudok.

Megkérdezem az itt ülő kedves lelkű emberektől,

hogy mit tanultak ők életük meséjéből.

Mindenki története egy-egy tanulság.

És ha én most hazamegyek, továbbviszem a történetet.

Ilonka kezdte cigány mesével és mindenki

hozzátette a maga emlékeit.

Hoppá: és ez a bagoly is elrepült!

Tovább olvasom