Részletes keresés

0 kerekasztal_bozsolik_robert_20171213

Kerekasztal Bozsolik Róbert 2017.12.13.

Tovább olvasom
0 anyatejes_vilagnapi_unnepseg_bataszeken

ANYATEJES VILÁGNAPI ÜNNEPSÉG BÁTASZÉKEN

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 1992-ben nyilvánította augusztus 1-jét az Anyatej Világnapjává, augusztus első hetét pedig a Szoptatás Világhetévé. ebből az apropóból a Bátaszéki Védőnői Szolgálat az Anyatej Világnapi ünnepségét október 7-én tartotta a MORZSU Egyesület termében és támogatásával.

A főszereplők a 2015-ben született gyermekek és édesanyjuk, valamint családjaik voltak. A színes délelőtti ünnepséget Dr. Somosi Szabolcs Bátaszék város alpolgármestere nyitotta meg beszédével, majd Dr. Omacht Erika gyermekorvost hallgathattuk meg, aki az anyatej, szoptatás jótékony hatásairól tartott egy rövid, interaktív előadást. Ezután következett az Oklevelek átadása, amit minden anyának a területi védőnője nyújtott át, így is megköszönve, hogy egészségben, szeretetben, és jó példát mutatva nevelik fel gyermekeiket. Egy kis örömöt és játékot csempészve a programok közé következett a tombola, ahol minden gyermek nyertes lehetett. Majd fokozva a hangulatot, Federico és Bonifác zenélt és énekelt nekünk, így perdítve táncra a jelenlévőket.

Reméljük, ezt az évről-évre megrendezésre kerülő eseményt jövőre is megtarthatjuk és ugyanilyen jókedvű és mosolygós arcokat láthatunk!

                                                                         

    Hellingerné Fehérvári Márta

                                                                                               védőnő

Tovább olvasom
0 punkosdi_retes_es_sorfesztival__kepekben

Pünkösdi Rétes- és Sörfesztivál - képekben

Csodálatos fotókkal számolunk be a hétvégi Pünkösdi Rétes- és Sörfesztiválról, melyet június 4-én rendeztek a bátaszéki Piactéren. 

Tovább olvasom
0

2019. május 29-i testületi ülés

Tovább olvasom
0 boldog_uj_evet_kivanunk

Boldog Új Évet kívánunk!

Tovább olvasom
0 az_ev_praxisa_a_karpatmedenceben

Az év praxisa a Kárpát-medencében

Még másfél hónapig ajánlhatja háziorvosát!

 

Tavaly decemberben sajtótájékoztató keretében hetedszer  indult el az OTH/ÁNTSZ égisze alatt „  Az év praxisa a Kárpát medencében” pályázat, amelyben keresik a tavalyi év  év legjobb, a betegeivel legtöbbet törődő háziorvosát, nővérét, egyszóval praxisát határon innen és határon túl.

Eddig több mint félszáz jelölés érkezett- Szolnokról, Kétegyházáról, Mátraderecskéről, Kecskemétről, Pusztaföldvárról, Makóról, Gyuláról, Tatáról,Budapestről,Balatonszabadiból, Körösladányból, Diósjenőről, Gyöngyösről, Nádudvarról,Keszthelyről és Székelyudvarhelyről, Mádéfalváról, valamint Csíkszeredáról és a Kárpátaljáról- a pályázat ajánló oldalára. 

Az elmúlt években hat esztendő alatt több mint 1200 hazai és határon túli remek háziorvos, és legalább ennyi nővér élvezhette páciensei és tágabb környezete elismerését, vehetett részt a nemes versengésben közülük százhúszan kapták meg „Az év praxisa a Kárpát medencében „kitüntető elismerést Budapesten, az Emberi Erőforrás Minisztérium Egészségügyi Államtitkárságának épületében.

Örömmel számolunk be arról is, hogy „Az év praxisa a Kárpát medencében „ pályázat fővédnöke Semjén Zsolt Miniszterelnök-helyettes. Védnökei: Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár, Mikola István külügyi államtitkár, valamint Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár.

Ahogyan a kiírásban is olvasható:Az év praxisa a Kárpát medencében„ díjat 10-10 háziorvos nyerheti el- munkatársaival, a nővérekkel együtt- határon innen, és határon túl. Idén is csakúgy, mint tavaly a hazai családorvosok mellett a felvidéki, az ukrajnai, az erdélyi, és a vajdasági magyar orvosok is bekerülhetnek a díjazottak közé! Elsősorban a páciensek, de az önkormányzatok, tisztiorvosi szolgálatok, civil szervezetek, kórházi osztályok, szakorvosok, plébániák, iskolák, idős otthonok javaslatait is várjuk, a határon innen és a határon túl!”

Ha van egy kis idejük praxis oldalunkon böngészni a pályázat indulása óta beérkezett történetek között: okvetlenül tegyék meg! Szép és megható személyes hangvételű írások találhatók itt helytállásról, gyógyításról és gyógyulásról, lelkiismeretről, hivatásról, bizonyítván, hogy nemcsak  betegeiket elhanyagoló orvosok és nővérek szerepelnek  az egészségügyben,- ahogyan a hírek sugallják- hanem hivatásuknak élő háziorvosok és nővérek, és ők vannak többen!

A portálunkon található háziorvosok számára természetes, hogy meglátogatják betegeiket a kórházban, hogy konzultálnak az őket kezelő szakorvosokkal, hogy derűvel, szeretettel töltik meg az idős nagymamák, nagypapák hétköznapjait, hogy segítségükkel a cukorbeteg elkerüli az amputációt, és az is, hogy egyikük  észreveszi fiatal páciense emlőrákját, amin a kórházi szakorvos diagnózis nélkül átsiklott.  Természetesen most is találkozhatnak életmentő történetekkel, a makói orvosnő például egy apuka félrediagnosztizált lábában ismeri fel a trombózist, de azzal is, hogy a pusztaföldvári doktornő nagyvárosokat megelőzve bevezette rendelőjében az elektronikus betegirányítási rendszert.

 

 

Részlet egy infarktusos beteg újraélesztésének történetéből:

„ A férjem még rám várt rám a rendelőben, rosszul lett,kapott egy szívinfarktust, és amikor oda mentem hozzá akkor a kezemben "halt meg"!! A váróban rögtön megkezdték az újraélesztést a Nővérkével közösen! Szerencse volt a szerencsétlenségben hogy a rendelő pénteken kapott az önkormányzattól egy defibrillátort, amit elsőként a férjemen alkalmaztak kedden, sikeresen!
A doktor úr és Gyöngyi nővérke szakszerű gyors munkájának köszönhetem hogy visszakaptam a férjemet! Mire a mentők megérkeztek, ami pár perc volt, addigra a férjemet sikeresen újra élesztették, és magához tért!Csodálkozva ült a várterem kövén,és megkérdezte hogy mi történt vele? Annyira profin történt az újra élesztés, hogy a férjem be sem akart menni a kórházba, mondván hogy már nem beteg.”

A budapesti háziorvosról- ő volt az újraélesztő- 7 betege is írt ajánlást!

A hazai ajánlások mellett várjuk az erdélyi, vajdasági, felvidéki, kárpátaljai beküldök történeteit is, hiszen tavaly az ott dolgozó háziorvosok és nővérek is ott álltak a nyertesek között!

A pályázat hivatalos weboldala a  www.evpraxisa.hu címen érhető el.

Jelöléseiket, gyógyulásuk történetét az ajánló oldalon küldhetik be 2017. május 10-ig!

 http://www.evpraxisa.hu/ajanl

Ne feledje, Önnek öt perc,  hazai és határon túli háziorvosának viszont egy életre szóló ajándék! 

Tovább olvasom
0 trukkos_csalokra_figyelmeztet_a_rendorfokapitanysag

Trükkös csalókra figyelmeztet a Rendőr-főkapitányság...

Tovább olvasom
0 cikador_magazin_2016_marcius_21

Cikádor magazin 2016. március 21.

E Cikádor magazin témái: Matek- és szavalóverseny, Széki Kupa, A nagycsaládosok, a Morzsu és az önkormányzat pályázati megbeszélése, Passió.

Tovább olvasom
0 faultetes_2017ben_is

Faültetés 2017-ben is

A Faültetés hagyománya 2011-ben indult útjára, így az idei évben 7. alkalommal került sor erre az ünnepi alkalomra. 

Tovább olvasom
0 varosunk_91_eves_polgarat_koszontotte_a_polgarmester

Városunk 91 éves polgárát köszöntötte a polgármester...

Tovább olvasom
0 szavazokorok_teruleti_beosztasanak_meghatarozasa_2019

Szavazókörök területi beosztásának meghatározása 2019...

Tovább olvasom
0 sportbal_11327

Sportbál

2020. január 18. (szombat), 19:00, Kanizsai Dorottya Általános Iskola étkezője, Bátaszék, Budai u. 11.

Tovább olvasom
0 krampuszkergetes_az_ovodaban_7866

Krampuszkergetés az óvodában

December 3-án a Városi Óvoda gyermekei Krampuszt kergettek az uszoda körül, aki korábban ellopta a sapkájukat. A program végén mindenki ovis szaloncukrot kapott. December 4-én pedig a délelőtti órákban meglátogatta a Mikulás a Városi Óvoda gyermekeit, akik versel, énekkel köszöntötték őt. Ezután az apróságok ajándékot kaptak. KR

Tovább olvasom
0 ujszulottet_koszontottunk_10516

ÚJSZÜLÖTTET KÖSZÖNTÖTTÜNK!

Tovább olvasom
0 eves_szakmai_tanacskozas_a_gondozasi_kozpontban

Éves Szakmai Tanácskozás a Gondozási Központban

A Gondozási Központ Család-és Gyermekjóléti Szolgálata 2017.02.23-án tartotta éves Szakmai Tanácskozását. A tanácskozásra a jelzőrendszeri tagok kaptak meghívást (nevelési-oktatási intézmények vezetői, illetve gyermekvédelmi felelősei, védőnők, gyermekorvos, gyámhivatal dolgozói, rendőrség stb.).

A Szakmai Tanácskozáson az intézményvezető tájékoztatást adott a Szolgálat előző évi szakmai munkájáról, majd Tolácziné Varga Zsuzsanna a szekszárdi Humánszolgáltató Központ igazgató asszonya ismertette a Központ esetmenedzseréinek munkáját. Ez a munka szoros együttműködést kíván a két intézmény között, amely együttműködés a tavalyi évben nagyon jól működött.

Az igazgató asszony beszédében kihangsúlyozta, hogy a segítő szakemberek részéről mindenki megteszi a lehető legtöbbet a településen élő gyermekek veszélyeztetettségének megelőzése érdekében, de a legnagyobb hangsúly minden esetben a szülői felelősségen van.

Borosné Simon Zsuzsanna felhívta a figyelmet az észlelő- és jelzőrendszer munkájának a fontosságára, melynek elsődleges feladata a folyamatos tájékoztatás, információ csere, jelzésikötelezettség.

A jelzőrendszer fontos része, a település lakossága. Ők ugyan nem a szakmai jelzőrendszer tagjai, de jelentős szerepük van a családon belüli erőszak és a gyermekek veszélyeztetettségének megelőzésében, hiszen sok esetben ők azok, akik elsőként észlelik a problémákat.

Bízunk abban, hogy az elkövetkezőkben is szoros és hatékony szakmai kapcsolatban tudunk tovább dolgozni a jelzőrendszeri tagokkal és a lakossággal.

Nagyon köszönjük mindenkinek, aki segítette és segíti munkánkat!

Tovább olvasom
0 cecilia_napi_hangverseny

Cecília napi hangverseny

„Állandóan szemlélnünk kell az irgalmasság misztériumát. Ez számunkra az öröm, a derűs nyugalom és a béke forrása. Üdvösségünk feltétele.”

Az Irgalmasság Szent éve 2015. december 8-án kezdődött és 2016. november 20-án, Krisztus Király ünnepén zárult. „Ezen a napon – bezárva a Szent Kaput – mindenekelőtt hálánkat és köszönetünket fejezzük ki a Szentháromságnak, hogy megadta számunkra a kegyelemnek ezt a rendkívüli időszakát.” – olvashatjuk Ferenc pápa bullájában, mellyel meghirdette az Irgalmasság rendkívüli jubileumát. Hálánkat és köszönetünket pedig mi mással fejezhetnénk ki legjobban, mint énekekkel, hisz aki énekel, kétszeresen imádkozik.

Az Irgalmasság Szent Évének lezárása és Szent Cecília ünnepének alkalmából rendezett november 20-án a Bátaszéki Szent Cecília Kórus hangversenyt, hiszen a kórus fő feladata az egyházi év jeles eseményeinek ünnepélyesebbé tétele a zene által. Az eseményen közreműködött még a Kismődi Ferenc Énekegyüttes és a dusnoki Szent Cecília Női Kar.

DB

Tovább olvasom

Akadálymentes Változat


 Nagyobb betűméret
 Kissebb betűméret
 Magas kontraszt
 Negatív kontraszt
 Visszaállítás