875 éves Bátaszék - dr. Bozsolik Róbert ünnepi köszöntőj...
„A nagyvilágon e kívül nincsen számodra hely, áldjon vagy verjen sors keze, itt élned, halnod kell”
Tovább olvasom„A nagyvilágon e kívül nincsen számodra hely, áldjon vagy verjen sors keze, itt élned, halnod kell”
Tovább olvasomAz idei évben immár ötödik alkalommal ültettek fát a város kisgyermekeinek szüleik, nagyszüleik. A program nyitányaként Sági Lajosné és dr. Bozsolik Róbert köszöntötte a jelenlévőket, majd Bárdos Jánosné szavalata után a városi óvoda Lovacska csoportjának műsora következett. Ebben az évben 24 fát ültettek és egyúttal elültetésre került a 110. fa is.KR
Tovább olvasomBátaszék Város Önkormányzata és Képviselő-testülete nevében szeretetteljes, nyugodt, békés húsvéti ünnepeket kívánok mindenkinek!
Tovább olvasomMegkezdődött a Város Napja ünnepségsorozat Bátaszéken, ahol az első napon a kultúráé volt a főszerep.
Tovább olvasomA nyári pihenőt követően augusztus 29-én ült össze ismét városunk képviselőtestülete.
Tovább olvasom2017. március 14-én került sor a III. Gazdafórumra. A Városházán megjelent gazdákat dr. Bozsolik Róbert polgármester úr köszöntötte, majd az őstermelői igazolványok érvényesítésére került sor. Vendégh Edit, a NAK TM Igazgatóság igazgatója tájékoztatást adott a fiatal mezőgazdasági termelőknek induló támogatásokról. A helyi gazdákat közvetlen érintő tsz tulajdonú utak átvételéről és az azzal kapcsolatos teendőkről beszélt polgármester úr, amely utáni észrevételek és kérdések megválaszolásra kerültek.
Tovább olvasomTestvérvárosunkból, Besigheimből érkeztek pedagógusok szakmai és baráti látogatásra.
Tovább olvasomA Széktársaság tudományos kávéházát Sági Lajosné, a Keresztély Gyula Városi Könyvtár vezetője, a Széktársaság tagja nyitotta meg március 31-én, pénteken délután. A zártkörű ülés témája az afázia, melyre ily módon hívták fel a figyelmet.
Dr. Kovács Klára összefoglalta a betegség fajtáit és tüneteit. Elmondta, az agyi keringési zavar okozta beszédhiba lehet motoros és szenzoros, ill. egyszerre mindkét típus is előfordulhat, amelynek tünetei különbözőek. A beszéd lehet elakadó vagy - épp ellenkezőleg - folyamatos, ritmusa rossz, mintha idegen akcentust használna a beteg. Nehezen érthető, beszéd közben gyakran ismétlések és szócsere fordul elő. Hangsúlyozta, hogy az afáziás betegek nem elmebetegek, a tudatuk és gondolkodásuk teljesen tiszta, azonban nem tudják kimondani, megfogalmazni a szavakat, mondatokat.
Tovább olvasomLakossági fórumot tartottak Kövesden április 11-n, Lajvéron április 13-n.
Mindkét településen szép számmal jelentek meg a hűvös időjárás ellenére az aktív, településükért tenni akaró lakosok. Tájékoztatást kaptak dr. Bozsolik Róbert polgármester úrtól többek között a szennyvízberuházás jelenlegi állapotáról. A megjelentek elmondták meglátásaikat, észrevételeiket, amelyek lakókörnyezetük jobbá tételét segítheti. A fórum zárásaként az idei 1-1 millió forintos fejlesztési keret felhasználására tettek javaslatot a lakók.
Tovább olvasom
Március 8-án ajándékokkal halmoztuk el a hozzánk érkező hölgyeket a Nőnap alkalmából.
Tovább olvasomKR, DB
December 12-én tartotta a Napsugár Nyugdíjas Egylet karácsonyi összejövetelét a Petőfi Sándor Művelődési Házban.
Tovább olvasomAugusztus 20-án, Szent Istvánról, az államalapításról emlékeztünk és ünnepeltük az új kenyeret. A református istentisztelet és a katolikus mise után a város lakói a Nagyboldogasszony plébániatemplomban gyűltek össze, ahol Fekete Zoltán református lelkész és Kürtösi Krisztián plébános igehirdetéssel és áldással szentelte fel az új kenyeret. Az ünnepségen beszédet mondott dr. Bozsolik Róbert polgármester, melyben kiemelte: a nemzeti színű szalaggal átkötött kenyér szimbolizálja az összefogást, az emberek munkáját és a közös munka teremtő erejét. Ezután dr. Hadházy Árpád a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, beszélt a Magyarok Kenyere program által szimbolizált nemzeti összetartozásról, szolidaritásról és a összefogás jelentőségéről is.
A megáldott kenyeret az ünnepségen részt vevők hazavihették asztalaikra, hogy azzal szentelhessék meg otthonukban is az ünnepet.
Tovább olvasom
Az első alkalommal megrendezett Város Napja programjai július 8-án kezdődtek a Country esttel, mely a Táncolj velünk! Népcsoportok utcafesztiválja rendezvénysorozat része is volt. A fergeteges hangulatról a Country Road zenekar és a Csámpai Country Road Linedance Klub tagjai gondoskodtak. A zenekar rövid koncertjével indult a kellemes nyáresti program, ezt követően a táncosok bemutatója következett, mely után bárki kipróbálhatta, tanulgathatta a lépéseket.
Tovább olvasomA heteken át tartó Európa Év Fája verseny zárásaként ez a mondat fogalmazódott meg bennünk:
„Az öreg tölgy több száz éve itt él közöttünk, ezáltal megvannak a képességei ahhoz, hogy láthatatlan hidakat építsen a tér és az idő távolságai közé, amivel embereket és nemzedékeket köt össze.”
Tovább olvasom
Fennállásának 15. évfordulóját ünnepelte a hétvégén a Bátaszéki Felvidék Néptánc Egyesület.
Tovább olvasom