Részletes keresés
Rendőrség napja
Rendőrség napját egy kormányrendelet alapján 1992 óta Szent György napján, április 24-én ünneplik Magyarországon.
Tovább olvasomTestületi ülésen hallottuk
A március 11-ei ülést, és a rendkívüli jogrend elrendelését követően június utolsó szerdáján ülésezett újra a Képviselő-testület.
Tovább olvasomTáblaavatás és forgatás a molyhos tölgynél
Február 20-án sok érdeklődő gyűlt össze az ünnepélyes táblaavatáson és az azt követő filmforgatáson a molyhos tölgynél. Szerencsére az időjárás is kedvezett a programnak.
Tovább olvasomPedagógusnap rendhagyó köszöntővel
Bátaszék város polgármestere, dr. Bozsolik Róbert a pedagógusnap alkalmából rendhagyó módon köszöntötte az óvodapedagógusokat,
Tovább olvasomAugusztus 20. - Bátaszék ünnepelt
Augusztus 20-án államalapító királyunk, Szent István, és az új kenyér ünnepe alkalmából szentmisét tartottak a Nagyboldogasszony Római Katolikus Plébániatemplomban, amelyet ökumenikus kenyérszentelés és áldás követett.
Tovább olvasomBátaszék - Besigheim 25 éves
Az idei évben ünnepeli Bátaszék testvérvárosi kapcsolatának 25. évfordulóját a németországi Besigheimmel. Ebből az alkalomból egy csodálatos hétvégét tölthettek el a bátaszéki delegáció tagjai Németországban. 2017. április 7-én, pénteken a küldöttség érkezése után Steffen Bühler, Besigheim polgármestere és dr. Bozsolik Róbert, Bátaszék polgármestere ünnepélyes keretek között írták alá a partnerségi okiratot, mely alkalmat a Walheimi Harmonikaklub előadása tette ünnepivé. Szombaton borkóstolóval egybekötött sétakocsikázáson vettek részt a vendégek, majd ezt követően együtt grilleztek a BDS-Fachgruppe Juxsspiele tagjaival. Este a Stadtkapelle éves koncertjére került sor. Vasárnap a virágvasárnapi mise után Steffen Bühler a Városházán megnyitotta azt a kiállítást, melyen városaink közös emlékeit mutatták be. Az ezt követő hagyományos Húsvéti Vásáron Bátaszék borokkal, mézzel, hímes tojásokkal és számos ajándéktárggyal kedveskedett az érdeklődőknek, bemutatva ezzel városunk kézműves termékeit. A 25 éves testvérvárosi kapcsolat ismét bővült egy színes programokkal teli hétvégével, amelyet remélhetőleg még sok követ majd a két város gazdasági, kulturális és baráti kapcsolatainak gyarapításáért.
Tovább olvasom2017. 03. 09. Közmeghallgatás
Dr. Bozsolik Róbert nyitotta meg március 9-én a közmeghallgatást, mely egyben testületi ülés is volt.
Tovább olvasom
Polgármester úr köszöntötte a pedagógusokat
A pedagógusnap alkalmából három helyszínen, délelőtt a II. Géza Gimnáziumban, a nap második felében pedig a Bátaszéki Mikrotérségi Óvoda és Bölcsődében, valamint a Kanizsai Dorottya Általános Iskolában köszöntötte az óvodapedagógusokat és a dajkákat, a tanítókat, a tanárokat, a pedagógiai munkát segítő dolgozókat városunk polgármestere, dr. Bozsolik Róbert.
Tovább olvasomKöszöntő a 20 éves város jubileumára
„Csendesen, de erősen érezzük, hogy tartozunk valahová. Egy fizikai és egy szellemi tájhoz, mely elidegeníthetetlenül a miénk”
Tovább olvasomTisztújítás a Vasutas Nyugdíjas Szakszervezet
A jelenleg 64 fővel működő Vasutas Nyugdíjas Szakszervezet csaknem fele volt jelen azon a tisztújító taggyűlésen, amelyet október 31-én tartottak Bátaszéken.
Tovább olvasomKerekasztal dr. Bozsolik Róbert polgármesterrel
Beszélgetés dr. Bozsolik Róbert polgármesterrel a 2018-as esztendőről.
Tovább olvasomTájékoztatás
Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy az elmúlt időszakban a településen érzékelhető és a szennyvíztelep irányából áradó kellemetlen szagok megszüntetése érdekében felvettük a kapcsolatot az Egyesült Regionális Önkormányzati Víziközmű Zrt. (E.R.Ö.V. Zrt.) illetékeseivel.
Tovább olvasomJubilált a Felvidék Néptánc Egyesület
Fennállásának 15. évfordulóját ünnepelte a hétvégén a Bátaszéki Felvidék Néptánc Egyesület.
Tovább olvasom