Bátaszékről szóló film
A "20 éve város Bátaszék" rendezvénysorozat első napján bemutatott alkotást most Bátaszék Város youtube-csatornáján is megtekinthetik!
Tovább olvasomA "20 éve város Bátaszék" rendezvénysorozat első napján bemutatott alkotást most Bátaszék Város youtube-csatornáján is megtekinthetik!
Tovább olvasomCsütörtökön, október 26-án, kb.12:30 órakor érkezik Bátaszékre Hidvégi-Üstös Pál ultrasportoló!
Tovább olvasomA város óvodásai ezen a héten a farsangi ünnepkörhöz kapcsolódó szokásokat elevenítenek fel.
Tovább olvasomA március 23-i közmeghallgatáson először László Zoltán, az RHK Kft. üzemeltetési igazgatója tartott előadást a Bátaapátiban található tároló működéséről. Hangsúlyozta, hogy az elsődleges cél a biztonság, hogy ne befolyásolja a környéken élőket a tároló működése, illetve, hogy a jövőben se okozzon majd gondot. A tavalyi évben 51 alkalommal összesen 800 hordót szállítottak át Paksról. 2016-ban megtelik az első kamra, 2017-ben pedig már új technológiával fognak dolgozni a második kamrában. Beszéde után Darabos Józsefné, a TETT elnöke tartott tájékoztatást. A TETT települések eredményesen és hatékonyan működnek, egy tavalyi felmérés alapján pedig közel 100%-os a hulladéktároló elfogadottsága. 2016-ban ismét megrendezésre kerül a TETT-re Kész Nap, ami ezúttal Bátaszéken lesz, valamint továbbra is szeretnének a fiatalokkal szoros kapcsolatot ápolni.
Ezután dr. Bozsolik Róbert polgármester beszámolt a 2015. év eredményeiről, mely a tavalyi költségvetés számadatait és a megvalósított fejlesztéseket tartalmazta. Beszélt a 2016. évre vonatkozó elképzelésekről és feladatokról is.
A közmeghallgatás jegyzőkönyve a www.bataszek.hu oldalon az Önkormányzat/Testületi ülések jegyzőkönyvei menüben olvasható hamarosan, melyben szerepelnek a lakossági észrevételek, kérdések és az azokra adott válaszok is.
DB
Tovább olvasom
A 2015. október 19-i Cikádor magazin témái: Együttműködési megállapodás Bátaszék Város Önkormányzata és az OTP Bank között, Anyatej világnapja a védőnőknél, 15 éves a Bátaszéki Felvidék Néptánc Egyesület, A Bátaszéki Székely Kórus 45 éves jubileuma.
Tovább olvasomTémák:
Érettségi
Holokauszt emléknap
Kosárlabda utánpótlás
A Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ) és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által hirdetett „Digitális Jólét Program pontok fejlesztése” nevű pályázatát sikeresen megnyerte a Bátaszékért Marketing Nonprofit Kft.,
Tovább olvasomA Katolikus Karitász helyi csoportja tárgyi felajánlásokkal is foglalkozik.
Tovább olvasomTémák: Mikulás a könyvtárban, művészeti iskola jótékonysági bálja, megszűnő Művelődési Ház, 2017. évi rendezvények kényszermunkára elhurcoltakról való megemlékezés
Tovább olvasomÖsszefoglaló videó a nem mindennapi Bátaszék Város Napjáról!
Tovább olvasom